Eseményszámba megy, ha egy kisvárosban akad egy olyan este, amikor egy kulturális intézmény körül alig lehet parkolóhelyet találni. És nem Fekete Pákó vagy bulvársztár-testvérei osztják a mannát. Péntek este, magunk sem hittük volna, a volt Zsinagóga környékén alig sikerült akkora helyet találni, ahova bepasszírozhattuk nem túl nagy autónkat. A magyarázatot aztán a ruhatárban megkapjuk: sokan, nagyon sokan jöttek el.
Ilyenkor kell beesni?
Így hát a Savaria Szimfonikus Zenekar bérleten kívüli, évadnyitó
koncertjére késve esünk be. Bentről taps szűrődik ki, mire a hangversenyterem
ajtajához érünk, megszólalnak a hangszerek. Így csak Brahms Akadémiai ünnepi
nyitánya után nyerünk bebocsátást. Addig is, jobb híján tüzetesen
körbemustráljuk a felújítás végeredményét.
Minden korszerűbb, ragyogóbb és üdébb lett
A hivatalos átadás még várat magára, ám való igaz ahogy a pár napja a zenekar karmester-zeneigazgatója, Alpaslan
Ertüngealp is beígérte, a rekonstrukció, legalábbis abban a térségben,
ahová a közönség bebocsátást nyerhet, már készen áll. Az első benyomásunk, a
nagyterem előtti térség mintha kinyílt, életre kelt volna. Végre bent az épületben
is érzékelhetővé válik, az utólag hozzácsatolt előtérből mikor lépünk át a
zsinagógába, amelynek belsejében alakították ki a koncertteremet. A sárgára festett
falak, a kovácsoltvas korlát díszítésében is visszaköszön, Jahve egykori
templomában járunk, a motívumok között diszkréten fel-feltűnik a Dávid-csillag.
Szemrevaló a karzatra felvezető korlát és maga a lépcsőház is, szépek a lámpák.
Elsőre meghökkentő a mellékhelyiség sötétszürke tónusa, és az olajzöld
ajtó. Nem harsány, csak szokatlan.
Összességében: kolosszális változtatásokkal tényleg nem szembesülhetünk, csupán
minden valahogy korszerűbb, és üdébb lett.
Taps, eljött a mi időnk. Bent a Bartók terem zsúfolásig megtelt, kétoldalt a lépcsőn is kuporognak, mi is csak ott találnunk magunknak helyet. Míg a színpadon hangolnak, tovább szemlélődünk. Frenetikus változásokat itt sem észlelünk: csak annyit, összességében minden nívósabbnak látszik. A székek, a szőnyeg, a burkolat is felfrissült, egységesebb a stílus, már nem annyira szocreálos tónusú.
Ha nem látjuk, el sem hisszük, hogy nem három kézzel játszik
Aztán a kínai hegedűvirtuóz, Ning Feng Paganini D-dúr hegedűversenyével
minket is elkápráztat. Gyanítjuk, ilyen nívójú hegedűs produkciót nem mostanában
hallhatott a szombathelyi közönség. Jutalma: a helyi erőktől szokatlan, kitörő
ováció. Elmesélni képtelenség, frenetikus élmény. Jó látni, hogy a Savaria
Szimfonkusok is méltó partnernek bizonyulnak, komoly összjáték. Ráadásként Ning
Feng egy kisebb Paganini-darabbal is elbűvöl, ha nem látjuk, el sem hisszük, hogy nem
három kézzel játszik.
Ahogy a szünet után Beethoven Hármasversenye is nagyon rendben volt. Nekünk
legalábbis elnyerte a tetszésünk. Pedig Ning Feng elképesztő játéka után az
Esterházy Trióval (Sebestyén Ernő hegedű, Mérei Tamás gordonka, Aima Maria
Labra-Makk zongora) megspékelt szimfonikusoknak már jóval nehezebb újfent lenyűgözni
a közönséget. Mégis sikerül, aztán egy vidám ráadással, egy Fritz Kreislerrel
búcsúznak.
Jó kis este volt Egyedül egy büfé hiányzik nekünk nagyon, ahol szünetben társaloghatnánk, lapos pillantásokkal felderítve, ki kivel és milyen toalettben jelent meg.
