Hiába érkezünk motorizált járművel a Vörösmarty út mentén meghúzódó Vitalitas Galériához, még a kapuig megtett pár méterre is kénytelenek vagyunk felcipzározódni: egyre hidegebb, az van. S hiába érkezünk jóval idő előtt, a főleg hatvanon túli korosztály képviselői már jócskán legeltetik tekinteteiket a később ugyancsak szűkösnek bizonyuló beltérben, amelynek falain Makovecz Imre épületeit bemutató fényképek, saját jegyzetekkel ellátott tervrajzai sorakoznak, egy asztalon pedig bor és pogácsa.
A tárogató úgy élte túl az akkori hatalmat, mint mi a jelenlegit
Mialatt a fotósokkal egyetemben azzal foglalatoskodunk, hogy az újonnan érkezők
javára folyamatosan áthelyezzük súlypontunkat egy-egy méterrel odébb, a ceremónia
egyszercsak hivatalosan is kezdetét veszi: Németh Tamás tárogatóművész a parkolóban
kuruc dallamokra gyújt rá, s egészen a belső teremig rántja maga után a jelenlévőket,
ám oda már nem mindenki fér be.
Sokan így arc-társítás híján csak a beszédhangra hagyatkozhatnak, ami elsőként a galéria képviseletében felszólaló Patai Árpádhoz köthető: tőle azt tudjuk meg, hogy az imént hallott tárogató a Rákóczi szabadságharc után a nemzettudatot felszámolandó tűzzel-vassal üldözött zeneszerszámmá lett. Ám hiába iparkodtak az azóta már rég elporladt nagyurak, a pusztításokat mégiscsak túlélt gyenge hangszer bizonyítja: a hatalom mindig megsemmisül.
Nem volt hozzá gusztusom, hogy utánajárjak, az aktuális rádiós hatalom és Kondor Katalin most épp milyen viszonyt ápolnak mondja a Vitalitas Savariae Művészeti Alapítvány ízes beszédű, belgyógyászként is jól ismert alapítója, s ilyen indokkal nem is fűz titulust a Magyar Rádió nagyasszonyához, csak átadja neki a szót.
Trendek ellen: Makovecz épületei meleget és biztonságot adnak
Makovecz Imrével rengeteg minden megtörtént már, de az még talán
nem, hogy egy bútorbolt legyen a kiállításának színhelye kezdi
mosolyfakasztó megnyitóját Kondor Katalin , de szerinte ha akarna, bútort is tudna
tervezni, különlegeset és lélekkel telit. Tehát ha úgy vesszük, nagyon is
helye van ennek a bútorboltban. Az alkalmat megragadván rögtön fel is idézi
az Operaháznak díszleteit, amit az építészfejedelem Bartók Fából faragott királyfijához
készített.
S egy szakrális építészeti remekeket felvonultató kiállításon találjuk most ugyan magunkat, valójában Makovecz valamennyi alkotása szakrális: a természetfeletti üzent általa, isten áldotta keze van. Épületei, rajzai felfelé törnek, és felfelé húznak bennünket is, templomaiban járva, rajzait nézegetve isten méltó teremtményeinek érezhetjük magunkat. Épületei nem betonkolosszusok vagy üvegpaloták, hanem lendületes, titokzatos, játékos, és ezer értelmezést kínáló alkotások, amelyekre számtalan jelzőt ráaggathatunk még, de egyet véletlenül sem: azt, hogy ridegek lennének.
Kondor kicsit visszavisz minket az időalagútban, s elmondja: míg az építész hajdanán egy isteni sugallat által segített alkotó volt, később művésznek tartották, mára mérnökök ők, akik klaviatúra és egér felett görnyednek. A költői kérdést, hogy vajon Makovecznek milyen a viszonya a számítógéphez, maga az építész válaszolja meg spontán: mint a Gyurcsányhoz több se kell, hangos derültség zúg végig a helyen.
Már nem szól a kakas a magyar vidéken
Később az ünnepelt kap szót, neki meg szólnak, hogy ugyan már lesszíves
hangosabban, mert sokan vagyunk, és nehezen hallunk. Beszédének magvát azonban nem a
hangerő, hanem az egyenes üzenet adja: miközben illegalitásban élő pénzhatalmakat
szolgál ki a politika, emberek próbálnak normálisan élni mondja, de meg
is cáfolja egyben, merthogy ez egyre nehezebben megy. Példát is hoz: Szabolcs-Szatmár-Beregben
egy ízben leállították autójukat, hogy kakasszót halljanak - mindhiába. Amikor rákérdeztek
a helyi gazdánál, hogy miért nem látnak még egy tyúkot se, dörrent a válasz:
elmúlt az az idő.
Néhány szem sarkában egy könnycseppen törik meg a fény, amikor Makovecz az 56-os eseményekből idéz fel személyes mozzanatokat: amikor harmadéves egyetemistaként röplapokon szórták szét követeléseiket a fővárosban hajnali kettőkor, vagy amikor ávósok szedték le társaival együtt egy Szolnokra tartó teherautó platójáról, és csak a kaszákkal érkező máig nem tudják, honnan szereztek róluk tudomást tápiószecsői falubélieknek köszönhették, hogy nem lőtték őket fejbe. A monológ végén még megtudjuk, hogy igazándiból fütyül a mai politikára, és hogy egy politikától független, második Magyarországban hisz már csak.
Hogy kerül Oberwart a galériába?
A kiállításmegnyitón eztán egy előre nem tervezett szónoklat hangzott el.
Pálinkás György, a korábban létező s most valamiféle új formában talán mégis
újjáalakuló VBV Vas megye-burganlandi Vasút Rt. vezérigazgató-helyettese kért
szót, hogy elmondhassa: jövőre elindulhat a már régóta tervezett
Szombathely-Oberwart vasútvonal építése, s Kóka Jánostól Göncz Kingán át Takács
Albertig minden illetékes támogatásáról biztosította őt.
Trianon óta ez lesz az első eset, hogy magyar határon vasút épül mondta el könnyes szemmel, hiszen időközben Makovecz Imre minden gondolkodás nélkül rábólintott: hát persze, hogy segíteni fog a nardai állomás megtervezésében.
