Osztálytársa megölését tervezte a 16 éves fiú

Ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott. Érdekelte a nácizmus.

A vádirat szerint a 16 éves, középiskolás fiú már hónapokkal a cselekményt megelőzően különös érdeklődést mutatott a II. világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt. 2022 szeptemberében vásárolt egy nyolc centiméter pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel - áll a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatójában.

A vádlott az ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott, amelyekkel kapcsolatban kijelentette, hogy ugyanazt akarja megcsinálni zsidó, feketebőrű, „húzott szemű” és roma származású emberekkel. Ugyanezen időszakban készített egy „halállistát” iskolai mészárláshoz, amelyen tanárai, osztálytársai, köztük azon osztálytársa neve is szerepelt, akivel korábban konfliktusba került, mert felhívta a vádlottat arra, hogy mellőzze a rasszista kijelentéseket.

A cselekménye előtti napon a vádlott – miután osztályfőnöke egy sorozatgyilkosos történetről beszélt -, kijelentette egy osztálytársa előtt, hogy ő is sorozatgyilkos lesz.

Mindezen előzményeket követően 2022 októberében egy internetes, nemzetközi, szélsőjobboldali, neonáci csatornán angol nyelven kijelentette, hogy másnap lesz a napja, amikor megöli antirasszista osztálytársát Magyarországon, amiről megpróbál fényképeket és videót is készíteni.

A bűncselekmény megvalósítására nem került sor, a rendőrség még aznap éjjel őrizetbe vette. A vádlott terhére rótt bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A döbbenetes ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek