Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

30 millióból lesz két méter átmérőjű városmakett a szombathelyi Fő téren

A város jellegzetes épületeit jelenítik meg, a felsorolásban nagyon sok a templom. És külön szerepel a Bartók Terem és a zsinagóga.

Már március elején meg akartuk tudni Próbáltuk megtudni, milyen lesz a 30 milliós szombathelyi belvárosmakett, de az e-mailünket kitörölték a "picsába" 2016. March 07. 21:17 , mit is takar a városmakett kifejezés, mi kerül benne 30 millióba, és ki készíti. Aztán bő egy hónappal később mégiscsak kaptunk választ Úgy tűnik mégsem törölték ki a levelünket a p*csába 2016. April 18. 14:18 , igaz, abban nem volt sok köszönet.

Olyan lesz, mint a Császárkő, csak jó drága

De a szerdai közgyűlés anyagát bogarászva meglepődtünk, ott ugyanis megvannak azok az adatok, amikre kíváncsiak lettünk volna korábban. Ezért sem értjük, miért volt ez az több mint egyhónapos vacakolás. Itt vannak a részletek:

A Császárkő a Fő téren
Garai Antal Atom

A makettet bronzból készítik, két méter átmérőjű lesz. A bronzmakettet egy 10 centi vastag gránittömbre helyezik, ezt pedig egy 1,2 méter átmérőjű, gránittal burkolt gyűrűre teszik, a Császárkőhöz hasonló stílusban. A makett a város jellegzetes épületeit ábrázolja, köztük sok templommal. Azon is csodálkozunk, hogy a listán ott van a Bartók Terem és zsinagóga is, ami, ugye ugyanaz az épület. Íme a hivatalos lista:

Arborétum, Aréna Savaria, Bartók Terem, Buszpályaudvar, Csillagvizsgáló, Evangélikus templom, Fő tér Északi rövid oldal, Északi hosszú oldal, Nyugati oldal Centrum, Déli oldal, NYME SEK, Iseum, Képtár, Kalandváros, Kálvária templom, Kórház, Megyeháza, Savaria Mozi, Oladi templom, Pelikán Hotel, Petőfi u. templom, iskola.

Püspöki palota, Református templom, Savaria Múzeum, Savaria szálló, Smidt Múzeum, MSH, Szalézi templom, Székesegyház, Szent Erzsébet (Ferences) templom, Szentháromság szobor, Szőllősi templom, Szent Márton templom, Történelmi témapark, Uszoda, Vasútállomás, Víztorony, Zsinagóga.

Egy embertől kértek és kaptak ajánlatot

Az anyagból az is kiderül, hogy nem volt pályázat, nem vizsgáltak meg több lehetőséget, ajánlatot. A makett készítője, Budai István tett egy ajánlatot, mégpedig 22,2 millió forint plusz áfa összegről, a városvezetés pedig simán elfogadta.

Nekünk az is feltűnt, hogy minderről nem külön napirendi pontban tárgyaltak, pedig a 30 millió forint természetesen közpénz, ráadásul nem pályázati támogatás, hanem a városi költségvetés állja.

Amúgy összehasonlításként itt egy videó az Országház makettjéről, ez a makett 25 millióba került.

Igen, ez az a bizonyos 23 milliós Országház makett

De hogy ne legyünk ennyire negatívak, van előremutató javaslatunk is. Éppen napirenden van a buszpályaudvar áthelyezése a vasútállomás mellé. Vita van arról is, hol álljon az MMIK, illetve álljon-e egyáltalán. Javasoljuk, hogy a makett legyen mozgatható elemekből, és a járókelők is helyezhessék át az épületeket, ahová szeretnék. Biztosan lennének jó ötletek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra