30Y, Anna and the Barbies és még 1200 program az idei Művészetek Völgyén

Az elővételes jegyeladási számok alapján megduplázódott az érdeklődés a fesztivál iránt.

Július 21-30. között rendezik meg Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 27. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A tíznapos fesztivál közel 1200 programmal és produkcióval - köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal - várja a látogatókat. A legnevesebb hazai előadók mellett ott lesz a világhírű francia Nouvelle Vague, a Deluxe és az amerikai Pink Martini. Az elővételes jegyeladások száma már most a duplája a tavalyinak. Ma mutatták be a fesztivál idei programját a Jurányi Házban.

Az összművészetiség jegyében a fesztivál idén is a lehető legszélesebb kulturális palettával várja a látogatókat, ahol mindenki megtalálja a számára igazán értékes csemegét. „A Művészetek Völgye a hazai fesztivál kínálat egyik legértékesebb eseménye; egyedi programkínálatával kiemelten járul hozzá a kulturális programok népszerűsítéséhez. Idén 60 millió forinttal támogatja a kulturális kormányzat a fesztivált” – mondta el Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.

Duda Éva társulat

A fesztivál jegyárai továbbra is tartják az elérhető árkategóriát: napijegyet és 3 napos hétvégi bérletet elővételben június 9-ig, majd július 14-ig lehet kedvezményesen vásárolni, 5 napos rugalmas- és 10 napos bérlet pedig kizárólag elővételben kapható. A programokra a belépés 6 éves korig ezúttal is ingyenes. Idén játékkal is segítenek eligazodni a szervezők a széles programkínálatban: a látogatónak néhány, az érdeklődését érintő kérdésre kell válaszolni, amely alapján előre összeállítják személyre szabott programját. A játék május 3-án indul és a programajanlo.muveszetekvolgye.hu címen vagy a fesztivál Facebook-oldalán érhető el.

1200 program

A Völgy legnagyobb helyszínén, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon a legnevesebb hazai könnyűzenei előadók, valamint két világhírű francia zenekar, a Nouvelle Vague és a Deluxe, valamint az amerikai Pink Martini szórakoztatja a völgylakókat. A hazai fellépők között ott lesz Fábián Juli & Zoohacker, a 30Y, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Quimby, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Csík zenekar, Palya Bea, Péterfy Bori & Loveband, Hobo, a Vad Fruttik, a Magashegyi Underground, Szabó Balázs Bandája, az Ivan and the Parazol, a Pál Utcai Fiúk és a Budapest Bar. A Cseh Tamás Program jóvoltából megvalósuló Elevenkertben többek között a Belau, a Pluto, az Antonia Vai Band és a Kistehén koncerteznek.

A Fidelio támogatásában megvalósuló Színház Színpad a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait hozza el. A Momentán Társulat idén is saját udvarral várja a játszani, töprengeni, hallgatni, jókat nevetni és kreatívkodni vágyókat. A társulat főhősei Ganxsta Zoli, Kepes András és Dolák-Saly Róbert lesznek.

Palya Bea

A Völgy idén elhozza az újcirkusz világát: a vigántpetendi Cirque Du Tókert valódi cirkuszi sátrában felállított színpadon az újcirkusz elemei és a kortárs táncelőadások egyszerre jelennek meg.

Idén immár hetedik alkalommal várja a Kaláka Versudvar a látogatókat, és szintén több éves hagyományra tekint vissza a Tilos Rádió udvara, ahol a rádió dj-i és műsorvezetői szórakoztatják a hallgatóságot. Harcsa Veronika udvarában reggelente jógával indul a nap, esténként pedig megfordulnak a magyar jazz legjelesebb képviselői, külföldi sztárvendégek és izgalmas dj-k. Szirtes Edina Mókus udvarában többek között a Maladype Színház előadásait élvezhetik a látogatók.

A Szimpla Lemming Udvar azon zenekarok gyűjtő- és találkozóhelye, amelyek a Szimpla zenei életében meghatározók, és mindenképpen a saját zenei útjukat járják. A Völgy egyik legszebb helyszínét, az ikonikus Gástya-árkot idén Kőbánya tölti meg élettel: ebben az évben Kőbánya Önkormányzatának vezetése és a Kőbányai Zenei Stúdió közösen létrehozott színpadán a zene kapja a főszerepet, így esténként hangot adnak a fiatal tehetségeknek és a rocklegendáknak.

Idén a klasszikus zene és opera helyszíne a vigántpetendi Papageno Klasszik, valamint a kapolcsi római katolikus templom, ahol a nagynevű hazai és külföldi előadók mellett fiatal Virtuózok várják a klasszikus zene szerelmeseit.

Taliándörögdön a Nemzeti Szín-Tér várja a Nemzeti Színház repertoárján lévő előadásokból, valamint a társulathoz kötődő fiatal művészek produkcióiból összeállított színes programkínálattal a látogatókat. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szintén Taliándörögdre hozzák el legizgalmasabb előadásaikat; az SZFE Globe különleges terében a különböző osztályok prózai, zenés, bábos és fizikai színházi produkciói kapnak helyet. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából igazi magyar filmcsemegék és interaktív foglalkozások várják a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt.

Az idén a Kocsor Házba költöző Fonó Udvar a budapesti Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe: fellép többek között Ferenczi György, Kollár-Kelemencz László, a Cimbaliband, a Sena Band, a Kerekes Band és a PASO is. A Folk udvarban a népzene, a néptánc és a kézműves-hagyomány szerelmeseit várják változatos programok és hagyományos ízek; fellép többek között a Muzsikás. A Muharay-udvar a „hagyomány és korszerűség" jegyében szervezi idén is programjait. A Néprajzi Múzeum 2017-ben is az Etno Liget közösségi térben várja aktivitásokkal és beszélgetésekkel a látogatókat. Jancsi Bácsi udvarában ebben az évben is autentikus cigány tánc, zene és lovári nyelvtanfolyam színesíti a programot. A Balaton-felvidék termelőinek és kézműveseinek kínálatával várja a látogatókat az Éltető Völgy.

Hobo

A látogatók a tíz nap alatt nem maradnak irodalom nélkül sem: a Magyar Írószövetség programjai a kapolcsi Lilla Malomban várják az érdeklődőket. Hobo saját klubja pedig Pilinszky-esttel, Faludy-esttel, József Attila-esttel, Ady-nappal és Viszockij-nappal várja a látogatókat. A reformáció 500 éves évfordulója apropóján Taliándörögdön a Református Udvar és a Tarisznya Evangélikus Udvar várja képzőművészeti programokkal, filmklubbal és interaktív népihangszer-bemutatóval az érdeklődőket.

Gyerekvölgy, Sportvölgy és kiállítások

Idén külön helyszín várja a kicsiket: a Gyermekvölgy keretében 10 napon keresztül több udvarban is folyamatosan várják társasjátékokkal, népzenei- és irodalmi játékokkal a gyerekeket. A fesztivál 2017-ben kispályás labdarúgótornát hirdet a fesztiválon részt vevők között: a Sportvölgy keretében megvalósuló „Művészetek Völgye Kupa” mellett félmaratonra és rövidebb távú futásra is jelentkezhetnek az érdeklődők. A Lemanguria Kreatív Mozgásudvarban a tánc, az önismeret, az alkotás, az improvizáció és a testtudatosság kap főszerepet. Vigántpetenden és Kapolcson is ingyenesen látogathatók a Művészetek Völgye Fesztivál által szervezett kiállítások: többek között a HelloWood faluja vagy az Art Moments fotókiállítása.

Fenntartható Völgy

A Művészetek Völgye szervezői folytatják a korábban megkezdett hagyományt, és idén is törekednek a fenntarthatóság hangsúlyozására. A Művészetek Zöldje udvarában számos zöld szervezet fogott össze, és változatos programmal, előadásokkal, túrákkal, játékokkal várja a látogatókat. A Teremtésvédelmi Udvarban pedig arra keresik a választ, hogyan válhatunk felelősen gondolkodó, a természettel harmóniában élő, önfenntartó emberré.

Oszkó Jakab Natália

A fesztivál alatt ezúttal is szelektíven gyűjtik a hulladékot, az Oszkárral való együttműködés keretében pedig telekocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni a fesztivál ideje alatt. A települések között közlekedő Csigabusz a Völgykarszalaggal természetesen idén is ingyenesen vehető igénybe. Ahogy az elmúlt években, úgy a Veszprém Megyei Vöröskereszttel közösen idén is lesz véradás: aki a helyszínen vért ad, napijegyet kap. Tavaly 3375 liter vért adtak összesen a völgylakók, ami 2253 megmentett életet jelent.

A Kutyabarát.hu által megvalósuló programok jóvoltából a Művészetek Völgye idén külön hangsúlyt fektet a kutyával érkező vendégekre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló