A hétvégén harmadik alkalommal rendezik meg a Gesztenye + Jó zene névre hallgató eseményt a szombathelyi Fő téren.
A péntektől vasárnapig tartó program néhány helyi vállalkozó összefogásából jött létre azzal a céllal, hogy Szombathelyen is legyen egy őszi hangulatú rendezvény. Ennek során változatos zenei produkciókkal, különböző street foodokkal, forralt borral, teával és persze sült gesztenyével várják az érdeklődőket.
Kollégánk szerint már a pénteki nyitó napon is népes tömeg gyűlt össze, miközben a Batyi Fusion zenélt.
A zenei programok a következő napokban is folytatódnak. Szombaton délután 15 órától Peltzer Géza élő harmonika műsorát, 17 órától pedig Gabesz gitár műsorát hallhatják az érdeklődők. Vasárnap 14 órától Kendik Péter lép színpadra, őt Farkas Gábor 'Fari' követi, aki Frank Sinatra-dalokat ad majd elő. 16 órától pedig Zsófi és Zoli szórakoztatja a közönséget.
A képekre kattintva galéria nyílik.