Ahogy pár hónapja mi is beharangoztuk,
30Y: „Fúrnak a szomszédban, mi meg versenygitározunk” 2013. April 04. 17:58 augusztus 1-jétől a Vasi Volán újraindítja a legendás 30Y-os buszjáratot. Az ötletet egy, a Facebookon szerveződött csoport vetette fel, ők szervezkedtek azért, hogy Szombathelyen újra fel lehessen szállni a zenekar névadójára, az ominózus 30Y-ra. A különleges felségjelzésű busz menetrendszerű járat lesz, másrészt kultikus objektum is. És ha valaki felszáll rá, valami pluszt is kap majd az utazáson felül – mondjuk egy kortárs fotókiállítást.
A szombathelyi járat a mostani 3-as vonalán halad majd, utazni pedig vele és rajta szimpla menetjegyért lehet.
Hogy miért lett épp 30Y a pécsi zenekar neve?
Ha valaki még nem hallott volna róla, a véletlen hozta így, no és az, hogy ezen a járaton ingázott - a kilencvenes években derekán, főiskolai hallgatóként - a zenekar frontembere, Beck Zoli (és a szintén a csapatban játszó öccse), hogy aztán később Pécsen erről a járatról nevezzék el zenekarukat. (Az ominózus járat aztán azóta megszűnt.)
30Y-os őrületek, augusztus 1-jére hangszerelve
14 órakor ünnepélyes 30Y buszátadó a Ferences Kert melletti Thököly úti megállóban, ahonnan elindul a városi kultúrbusz. Beszédek, a buszon Lékó Tamás fotókiállítása és a zenekar élőben, és harminc szerencsés rajongó, aki ott lehet a busz indulásánál.
Folytatva az őrületet, este a Ferences kertben egy speciális szabadtéri lemezbemutatóval rukkolnak elő. (Amit rossz idő esetén az MSH-ban tartanának.)
30Y – SZENTIMENTÁLÉ KONCERT (2013. augusztus 1. csütörtök 20.00)
A produkcióról:
A 30Y komplex kísérleti projektbe kezdett, amelyben tizenöt fős zenekar szólaltatja meg az együttes dalait. Hogy a muzsikusok között komolyzenészek is vannak, azt mutatja, hogy ebben az értelemben nincsenek határok: a zene egyetlen univerzum. És hogy a zene idő dolga, hogy a hangok és a szünetek váltakozó időtartama hozza létre, az alapot szolgáltat annak a kreatív játéknak, amely a 2013-as Szentimentálé turné dramaturgiai magját alkotja. Nem zenés színházi előadásról van szó, hanem olyan sajátos koncertről, amelyben a zenei történések a vizuális elemek által fókuszáltabbá válnak.
Szentimentálé-előadások határon innen és túl, jellemzően olyan terekben jönnek létre, amelyekben rock ’n’ roll zenekarok ritkán járnak: klasszikus zenei koncerttermekben, színházakban, réten vagy kastélyokban, kis délnyugati falucskában. A terek azonban nem szűnnek meg létezni egy-egy koncertet követően, ahogyan a koncertet megelőzően is léteztek. Ezek a meg nem szűnt terek - amelyeken azért a Szentimentálé nyomot hagy –előadásról, előadásra utaznak tovább, hogy nyomot hagyjanak a következő előadásokon. Így ér a zenekar Szombathelyre a Történelmi Témapark zöldjébe, oda, ahol egy egész város „elfér”.
Akciós jegyek 1500 Ft-os áron elővételben kaphatók az AGORA Jegyirodában! Csak az első 100 vásárlónak!
Különben jegyek kaphatók az AGORA Jegyirodában vagy a www.jegymester.hu oldalon! Elővételben 2000 Ft-os, a helyszínen 2500 Ft-os áron!
Esőhelyszín: AGORA - Művelődési és Sportház
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!