Frissítve: Árad a Perint-patak Szombathelyen

Rohamosan emelkedik a vízszint.

Ahogy arról ma már írtunk, szombatra esőt, havas esőt, szelet ígérnek a meteorológusok. Már a tegnapi napon, éjszaka is jó adag csapadék zúdult a térségünkre. Ez pedig meglátszik a környék vízfolyásain is. A Perint-patak vízszintje is jócskán megemelkedett. Árad a patak. Erről Nikoletta nevű olvasónktól kaptunk néhány fotót.

Íme:

Szombat délelőtt a Perint
Olvasó
Lehet ennél még nagyobb is
Olvasó

Czeglédy Csaba, a körzet képviselője Facebook-bejegyzésében azt írta, kiöntött a Perint a Bartók híd alatt.

Facebook/Czeglédy Csaba

A képviselő kérte az illetékeseket, hogy zárják le a kerékpárutat és tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Arra kér mindenkit, hogy ne arra közlekedjen.

Facebook/Czeglédy Csaba

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek