Álmában próbálta megölni férjét a szeretője segítségével a Vas megyei nő

Férjével közös gyermeke megzavarta az emberölési kísérletet, őt bezárták a szobájába.

A Vas Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat, azzal a nővel és társával szemben, akik a vád szerint 2023 márciusában Szombathelyen meg akarták ölni alvás közben a nő férjét - írta közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak között – megismerkedésük után rövidesen – szerelmi viszony alakult ki. A nő úgy hitte, hogy a férje nem egyezne bele a válásukba, ezért társával közösen elhatározták, hogy megölik. Először meg akarták mérgezni a sértettet, ezért a nő a szeretőjétől átvett, ismeretlen összetételű szert kevert legalább öt alkalommal a férje italába, ételébe, amitől azonban a sértettnek csupán gyomorpanaszai lettek. Ezek után a vádlottak elhatározták, hogy álmában ölik meg a férfit.

2023 márciusában egyik éjjel a megvádolt szerető fóliát szorított a hálószobában alvó sértett arcára, amíg a nő lefogta a férfi lábait. A férj azonban felébredt, beleharapott a férfi kezébe, aki ekkor közepes, illetve nagy erővel ütötte a sértett arcát, majd miután a földre estek, többször belerúgott a sértettbe, aztán egy vázával fejbe ütötte.

A segítségért kiabáló sértett száját a felesége befogta, akinek kezébe a férfi szintén beleharapott, majd a nő a zajra felébredt, a hálószobába belépő közös gyermeküket kirángatta onnan, és bezárta a szobájába, hogy ne tudjon segítséget nyújtani az apjának.

A kitartóan ellenálló sértett – miután gyermeke megzavarta a vádlottak cselekményét – felajánlotta, ha felhagynak a bántalmazásával, beleegyezik a válásba, és nem tesz feljelentést. Ekkor a vádlottak a bántalmazását abbahagyták, kitakarították a szobát, kimosták az ágyneműt és a függönyöket is.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl – több hét, illetve hónap alatt – gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Vas Vármegyei Főügyészség a nőt és társát előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, továbbá a nőt aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja, és a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott ideig tartó fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltásukat indítványozta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.


Az ügy tavaly márciusban nagy vihart kavart, lapunk többször is beszámolt róla Rajtakapta feleségét és 30 évvel fiatalabb tanítványát a szombathelyi urológus, majdnem az életével fizetett érte 2023. March 21. 11:07 . Az egyik főszereplő egy ismert urológus szakember, a másik pedig egy középiskolai tanárnő volt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek