Ma szabadult Tánczos Gábor. A körmendi gyermekgyilkosságért elítélt férfi ma hajnalban, negyed öt tájban elhagyta a budapesti Kozma utcai börtönt.
Tánczos kezében holmijával lépett ki a börtön épületéből testőrök és újságírók gyűrűjében, majd ügyvédjével együtt egy gépkocsival távozott.
Tánczos Gábor a Legfelsőbb Bíróság 2002 februárjában kihirdetett jogerős ítélete szerint 1998-ban Körmenden megölt egy 11 éves kislányt, és ezért 13 éves szabadságvesztésre ítélték. Jó magaviseletéért illetve pszichológusi szakvélemények alapján 10 év után, feltételesen szabadlábra bocsátották: a próbaidő azonos a szabadságvesztés hátra lévő, le nem töltött 3 évével. A bíróság pártfogó felügyeletet rendelt el. Tánczos szeretne külföldre menni, és átolvasná az ügyében keletkezett mintegy 2400 oldalnyi dokumentumot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.