Az ország északi és középső részén a Mikulás szépen megrázta szakállát, sokfelé kifehéredett a táj, a hegyekben most is csodaszép téli világ fogadja a kirándulókat - írta az időkép.
Nem kell sokáig várni az újabb havazásra, legalábbis ami a Dunántúl nagy részét illeti. Délnyugat felől ugyanis egy hidegörvény éri el vasárnap este hazánkat, ami főként délre és a Dunántúlra hozhat jelentősebb csapadékot. A Dunántúlon a magasban és a talaj közelében is kellően hideg lesz, így többfelé hó formájában érkezik az égi áldás. Hétfő reggel tehát ismét fehér lesz a táj, a magasabban fekvő tájakon akár 5 centinél is több hó hullhat.
Keleten és északon kevesebb csapadék várható, a magasban beáramló enyhébb levegő miatt ott főként eső fog esni.
Jelentős havazás ezt követeőn a jövő hét hátralévő részében már nem látszik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!