Közokirat-hamisítás miatt indítottak eljárást Delhusa Gjon ellen: rendőrigazolvánnyal parkolt a tilosban

Azt mondja, ő már énekelt annyit, hogy legyen rendőrigazolványa.

A rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást Delhusa Gjon tilosban parkolásával kapcsolatban - számolt be a Telex. A rendőrség úgy fogalmazott, hogy „az említett ügyben a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást. A szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt”.

Az említett ügy arról szól, hogy a népszerű táncdalénekes a járdán parkolt a Mercedesével Budapest IX. kerületben, melyre Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. Az LMP-s politikus azt is állította, hogy Delhusa Gjon nem először parkolt szabálytalanul a kerületben, néha a járdát foglalja el teljes szélességében, néha a zöldterületre áll.

Egy Blikk által közzétett videón az látható, amikor Kreitler-Sas Máté kihívta a közterület-felügyelőket, majd intézkedtek. A zenész dühösen kérdőre vonta az alpolgármestert és a köztereseket, majd elővett két, általa rendőrséginek mondott igazolványt: az egyik IPA-igazolvány (International Police Association) volt, a másik pedig egy magyar rendőrségi igazolványnak tűnt. Delhusa Gjon azt is állította, hogy ő „baleseti helyszínelő”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű