Eltűnnek a papíralapú bizonyítványok - döntött az Országgyűlés

Jön a digitális verzió, amit az igazgató is elektronikusan ír alá.

Jövő ősztől jön a digitális bizonyítvány a köznevelésben – erről döntött az Országgyűlés kedden a Telex beszámolója szerint. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az érettségi bizonyítvány kivételével a következő tanévtől felmenő rendszerben, tehát az első évfolyamtól indulva meg fog szűnni a hagyományos papíralapú bizonyítványosztás.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A törvényjavaslatot - mely a „belügyi ágazatokat érintő törvények módosításáról” című csomagban kapott helyet több más egészségügyet, oktatást érintő változás mellett - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be még októberben.

A törvény szerint az iskolai bizonyítványokat az igazgató is elektronikusan írja alá, és a tanulmányi rendszerben állítják ki őket. Ugyanakkor kiskorú esetén a szülő, nagykorú esetén a tanuló kifejezett kérésére a digitális bizonyítványból is kiállítanak egy papíralapú díszpéldányt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás