"December 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló 3 gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek" - írta a feol.hu megkeresésére a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság, miután a lap arról értesült, hogy egy édesanya a napokban szándékosan elgázolt három gyermeket a dégi általános iskola közelében.
A rendőrség nem említ szándékosságot, ugyanakkor a 48 éves sofőrt közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vezetői engedélyét pedig elvették.
A szóbeszéd pedig arról szól, hogy az anyuka azért hajtott a gyerekek közé, mert a gyermekét már egy ideje zaklatták az iskolatársai, azonban hiába kért szakmai segítséget, süket fülekre talált. Az elgázolt gyermekek állítólag a bántalmazók voltak - írja a lap, mely már felvette a kapcsolatot az ügyben az érintett intézménnyel is.