Sulyok Tamás eddig senkinek sem adott kegyelmet

Az előző köztársasági elnök, Novák Katalin még az elé kerülő ügyek 9 százalékában kegyelmet gyakorolt.

A köztársasági elnök eddig az összes elé tett kérvényt elutasította - hívta fel a figyelmet a Népszava. 2024 márciusi hivatalba lépése után Sulyok Tamás összesen 680 elnöki kegyelmi döntést hozott, azonban kivétel nélkül mindegyik kérelmet elutasította. 2023-ban Novák Katalin még összesen 40 kérelmezőt részesített kegyelemben 446 kérelemből, vagyis az ügyek 9 százalékában kegyelmet gyakorolt. Igaz, korábban ennél szigorúbbak voltak az államfők - teszi hozzá a lap.

Sulyok szigorúságában talán az is közrejátszik, hogy Novák egy kegyelmi ügynek köszönheti bukását: 2023-ban a pápalátogatásra hivatkozva adott elnöki kegyelmet Kónya Endrének, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki a bíróság szerint kényszeríteni akarta a tanúkat a pedofíliáért 8 évre ítélt igazgató, Vásárhelyi János ellen tett vallomásuk megváltoztatására.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet