Kártérítést követel az államtól a bőnyi rendőrgyilkos

A nem megfelelő börtönkörülmények miatt, illetve azért, mert a tisztességes eljáráshoz való jogában szerinte sérelem érte.

Májusban írt és juttatott el egy beadványt Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságára a bőnyi rendőrgyilkosságért 2019-ben jogerősen életfogytiglanra ítélt Győrkös István - számolt be a Blikk. A nem megfelelő börtönkörülményekre hivatkozott, illetve arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogában sérelem érte - mondta a lapnak az ügyvédje, Takács Zoltán, aki szerint a büntetőbíróság elutasította a védelem összes indítványát, nem vettek figyelembe bizonyítékokat, illetve nem megfelelőn értékelték azokat

Mint kiderült, Győrkös meg van győződve a saját igazáról, miszerint nem ő, hanem a saját kollégája lőtte agyon véletlenül Pálvölgyi Péter nyomozót a végzetes házkutatás során.

MTI / Varga György

A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőséges csoport egykori vezetője gépkarabéllyal agyonlőtte a bőnyi otthonához házkutatás miatt kiszálló rendőrtisztet, Pálvölgyi Péter őrnagyot, az ezután kialakult tűzpárbajban pedig Győrkös maga is súlyosan megsérült. A jelenleg 85 éves férfi 101 éves korában szabadulhatna feltételesen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló