Nagy Márton sem veti meg a luxust: 15 milliós magánrepülő, 3,4 milliós szállás

De a kicsit is megbecsüli: a napi 40 eurós kiküldetési napidíját is gondosan felveszi.

132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira 2023 óta – derült ki a 444.hu adatigényléséből. A nemzetgazdasági miniszter 2023 januárja és 2024 novembere között 49 alkalommal utazott az NGM szervezésében (nem miniszterelnöki delegáció tagjaként), ezeknek az utaknak a költségeiről kértek most adatokat.

Érdekes módon nem egy távol-keleti útja bizonyult a legköltségesebbnek, hanem egy másfél napos párizsi látogatás tavaly januárban. A „stratégiai partneri egyeztetésnek” nevezett úton a miniszter szállása 3,4 millió forintba került, egy fős delegációjának szállásdíja további egymillió forint volt, míg a közlekedési költség elérte a 14,6 millió forintot.

Svájcban tett látogatása során is a közlekedés bizonyult a legdrágábbnak: míg az ő szállása 1,6 millió forintba került, két kísérőjének szállása 433 ezer forintba, a közlekedés költsége azonban 15,39 millió forint volt. Az NGM ezzel kapcsolatban közölte: „miniszter úr nem kereskedelmi járattal utazott.”

A Nemzetgazdasági Minisztérium arról is tájékoztatott, hogy a miniszter jogosult a napi 40 eurós kiküldetési napidíjra, amelyet a kormányrendelet biztosít számára. Ezen a címen 2023 januárja óta 2,14 millió forintot kapott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet