Felfüggesztették egy egyházi iskola igazgatóhelyettesét egy "gyermekvédelmi rendszert érintő jelzés alapján"

A szalézi szerzetesrend magyar rendtartományához bejelentés érkezett büntetendő cselekmény elkövetésének gyanújáról.

Az iskolai munkavégzéstől és minden nyilvános papi tevékenységtől is eltiltották a fővárosi SZÁMALK Szalézi Technikum és Szakgimnázium igazgatóhelyettesét - számolt be a HVG egy január 13-i keltezésű belső levél alapján. Az intézmény vezetője, Halász József a lapnak megerősítette a felfüggesztés tényét, de hozzátette, hogy a döntést nem ő, hanem a Szalézi Intézmény Fenntartó hozta meg.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A levél szerint büntetendő cselekmény elkövetésének gyanújáról érkezett bejelentés a szalézi szerzetesrend magyar rendtartományához. A fenntartó a gyermekvédelmi rendszert érintő jelzés alapján azonnali intézkedéseket hozott, eltiltotta az igazgatóhelyettest, és belső vizsgálatot indított. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az ártatlanság vélelme az érintettet is megilleti.

A fenntartó az állami hatóságokkal is felvette a kapcsolatot.

A levél kitért arra, hogy a rendben és intézményeikben zéró tolerancia van érvényben a gyerekek vagy fiatalok elleni visszaélésekkel szemben. Együttérzésüket fejezték ki az érintettek iránt, és támogatást, segítséget ígértek számukra.

A Szalézi Intézmény Fenntartó hat köznevelési intézményt működtet Magyarországon, és Bosco Szent János elvei alapján végez hitéleti, nevelési-oktatási tevékenységet. A szóban forgó SZÁMALK-ban az igazgatóhelyettes az egyetlen egyházi személy, az oktatók között más szalézi szerzetes nincs.

A lap levélben is elküldte kérdéseit a Szalézi Intézmény Fenntartónak, amire válaszul egy közleményt kaptak. A Magyar Szalézi Tartomány vezetője, Vitális Gábor közleményében bocsánatot kért azoktól, akiket a történtek érintettek, és a lelki gyógyulásuk támogatását ígérte. Hangsúlyozta az igazság, az áldozatok védelme és a megelőzés fontosságát, valamint szigorúbb ellenőrzési mechanizmusok bevezetését helyezte kilátásba a visszaélések megelőzése érdekében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás