Súlyosan megsérült a Haladás játékosa, ebben a szezonban már nem lép a pályára

Már túl is van a műtéten.

Az év első edzésén az első labdaérintés után Tóth Márton, a Haladás középpályása a földre rogyott. Mint kiderült, Achilles-ín szakadása lett - számolt be a Haladás. Vígh Ferenc vezetőedző nézte meg elsőként a játékost, s mivel a trénernek már volt hasonló tapasztalata, egyből mentőt hívtak.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Tóth Márton elmondta, hogy a kórházban mindenki nagyon segítőkész volt, kedd reggel pedig dr. Bauer Ottó megoperálta. "Beszéltem doktor úrral, szerinte jól sikerült a beavatkozás. Hálás vagyok mindenkinek, aki tett a gyógyulásomért" - mondta.

Mint kiderült, már haza is engedték, ugyanakkor ebben a szezonban már nem tud pályára lépni. "Ugyanakkor úgy vélem: minden nehézség egyben egy lehetőség arra, hogy fejlődjünk – elszántan, ugyanakkor türelmesen elvégzem a rehabilitációt, és ha csak tehetem, ott leszek a csapat mellett, hogy segítsem a gárdát" – tette hozzá Tóth Márton.

Haladás / Facebook
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport