Orbán Viktor: Rogán Antal pozícióját soha nem látott mértékben erősítette meg, hogy szankciós listára tették

És arról is beszélt, hogy 2020-ban a demokraták csalással vették el az elnökséget Donald Trumptól.

Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pozícióját soha nem látott mértékben erősítette meg a kormányban, hogy szankciós listára tette az Amerikai Egyesült Államok - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Orbán Viktor azt mondta, kódolható volt, hogy a demokrata adminisztráció ideje alatt az amerikai-magyar kapcsolatok mélypontra jutnak, az amerikaiak a kettős adóztatást kizáró egyezményt nem is újították meg, a magyarok beutazását Amerikába megnehezítették, és "ahol tudtak, ártottak nekünk."

Értékelése szerint ennek csak "az utolsó kicsi története az", hogy a magyar kormány egyik miniszterét, Rogán Antalt szankciós listára tették. Hangsúlyozta: ez soha nem látott mértékben erősítette meg a miniszter pozícióját a magyar politikában és a magyar kormányban, mert ebből csak annyit tud kiolvasni, hogy ha Rogán Antalt, a nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős minisztert, a magyar nemzeti szuverenitás első számú őrét egy nagyhatalom bünteti, az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját.

Donald Trump beiktatására utalva hozzátette: új korszak veszi kezdetét hétfőtől, van az amerikai elnökkel egy megállapodása arról, hogy fantasztikus, nagy ívű aranykorszak következik majd az amerikai-magyar kapcsolatokban, ami a mindennapokban, a "zsebekben és a családok költségvetésében" is érezhető lesz.

Arról is beszélt, hogy kedd reggeltől, Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után minden meg fog változni, más nap kel fel a nyugati világ felett; véget ér egy keserű, nehéz, fájdalmas, kudarcokkal tarkított négy év: a demokrata kormányzás - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a demokrata elnökség eleje is rosszul indult, "végül is csalással vették el az elnökséget Donald Trumptól". Ha 2020-ban nem csalnak, akkor Donald Trump maradt volna az elnök, és akkor nincs ukrán-orosz háború - mondta.

A kormányfő hozzátette, a demokrata kormányzás mindig más, mint a republikánus, mert a republikánusok nemzeti alapon állnak, a demokraták viszont globalisták, és a világot behálózó szervezeteken keresztül - mint a Soros-hálózat - érvényesítik az érdekeiket.

Orbán Viktor rámutatott: a demokratáknak alapvető gazdasági érdekeik vannak, a politikát a gazdasági érdekeik alá rendelik, továbbá erős világjobbító szándékaik is vannak. Ilyenkor a világot elönti a migráció és a migrációs káosz, elszabadul a genderőrület, és nem haboznak háborúval érvényt szerezni a céljaiknak, mint ahogy tették ezt az orosz-ukrán háborúban is - mondta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet