Trump beiktatási parti lesz Budapesten, Pataky Attila dallal köszönti majd a leendő elnököt

A szervező szerint “sátánista vírus” terjed a keresztény, nyugati világban, “woke” néven.

Január 20-án, Donald Trump beiktatásának napján rendezvényt szervez Szilágyi Ákos, a New York Polgári Kör alapítója. Szilágyi korábban azzal került be a hírekbe, hogy Orbán Viktoros pólót készített, amin a “Leader of Europe” (Európa vezetője) titulust kapta tőle a miniszterelnök.

Az eseményt Budapesten, a Szabadság téren, a Ronald Reagan szobor mellett tartják, és ott lesz többek között Bayer Zsolt publicista, Georg Spöttle nemrég visszavonult elemző és Pataky Attila is, aki elvileg dallal is készül.

Szilágyi Ákos az Ultrahang Pluszban nyilatkozott az eseményről, egy “God save the Saviours” (Isten áldja a megmentőket) feliratú, Orbánt és Trumpot ábrázoló pólóban. Azt reméli, hogy Trump beiktatásával vége lesz a “sátánista vírusnak”, ami “woke” néven terjed a keresztény, nyugati világban, mert különben nincs reményünk.

A főszervező azt is reméli, hogy Trump minden erejével azon fog dolgozni, hogy békét teremtsen Ukrajnában, akár 24 óra, akár 100 nap alatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet