Zalaegerszeg jelenlegi 55 ezres lakossága 26 ezer családra/háztartásra oszlik szét. 1998-ban a 26 ezer családra/háztartásra még csak 16 ezer gépjármű jutott, a következő 26 évben 20 ezerrel nőtt a gépjárművek száma - hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Hozzátette, hogy ha azokkal is számolunk, akik a környező falvakból, vagy messzebb lévő településekről járnak naponta Zalaegerszegre, akkor "napi szinten 50 ezer gépjármű nehezedik a városi forgalomra".
Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a belváros szerkezete évszázadok óta, a többi városrész szerkezete pedig évtizedek óta nem változik, vagyis "több hely nincs, a házakat/falakat nem lehet beljebb tolni, a meglévő utakat a házak miatt nem lehet szélesíteni és a megmaradt zöldterületeket sem szabadna eltüntetni beépítésekkel."
"Egész Európában, így Magyarországon és Zalaegerszegen is a közlekedés helyzete és a gépjárművek számának robbanása jelenti a jövő egyik legnagyobb kihívását" - tette hozzá a polgármester.