A szakértő szerint külföldről érkeztek a bombafenyegetések, a szálak most is Oroszországba vezethetnek

Tarjányi Péter úgy véli, zavart akarnak kelteni.

Ma reggel 240-nél is több magyarországi iskola kapott e-mailben bombafenyegetést, többek között egy szombathelyi iskola Bombariadó van Szombathelyen a Nyitra Utcai Általános Iskolában is - FRISSÍTVE January 23. 10:37 is. Az intézményeket kiürítették a rendőrök és minden épületet alaposan átvizsgálnak. A Blikk arra volt kíváncsi, hogy honnan érkezhetett a fenyegetés, ezért egy szakértővel elemeztette a levelet. Mint kiderült, az általuk megkérdezett szakértő, Tarjányi Péter szinte biztos benne, hogy külföldről érkező "támadás" érte az országot.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Azt is hozzátette, hogy azért, mert egy fenyegető levél tartalma egy szélsőséges iszlamista szervezetre utal, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen szervezettől származik. Szerinte ugyan lehetséges, hogy egy kóros elmeállapotú személyről van szó, de valószínűbbnek azonban azt tartja, hogy külföldről akarnak zavart kelteni Magyarországon.

Már csak azért is, mert Csehországban és a Szlovákiában is voltak korábban hasonló fenyegetések, és a szálak Oroszországba vezettek. "A magyar titkosszolgálatok és a terrorelhárítás, azt gondolom, 2-3 hónapon belül sokkal többet fog majd tudni" – tette hozzá a lapnak nyilatkozva.

A motivációt tekintve legvalószínűbbnek a zavarkeltést tartja, második helyre, hogy a levélíró kóros elmeállapotú, harmadik, de nem túl valószínű, hogy szélsőséges iszlamista szervezetről van szó. Az viszont szerinte csaknem kizárt, hogy tizenéves gyerekek állnának mögötte, és nem is csak azért, mert a levél nyelvezetre nem utal rá, hanem több mint 240 iskola kapott egy időben fenyegetést - jegyezte meg a szakértő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet