Tízezrek tüntettek a Fico-kormány ellen a szlovák városokban

A demokráciáért aggódnak. A legnagyobb létszámú tüntetésre Pozsonyban, a kormánypalota előtt került sor.

Pozsonyban és több más szlovákiai városban is jelentős részvételű kormányellenes tüntetéseket tartottak pénteken este - számolt be a szlovák média.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A tiltakozó megmozdulások egy részét ellenzéki pártok, nagyobb hányadát civil szervezetek, köztük az Állítsuk Meg a Korrupciót alapítvány és a Békét Ukrajnának kezdeményezés hirdették meg. A tüntetések szervezői szerint a megmozdulásokat az tette indokolttá, hogy az elmúlt időszakban "nőtt a demokratikus értékek fenyegetettsége Szlovákiában, és kérdésessé vált az ország irányultsága és helye az Európai Unióban és a NATO-ban."

A pozsonyi Pravda tudósítása szerint a legnagyobb létszámú tüntetésre Pozsonyban, a kormánypalota előtt került sor. A résztvevők száma a rendezvényt szervező Békét Ukrajnának kezdeményezés szerint elérte a 60 ezret, erről más hivatalos becslés nem jelent meg. Más szlovákiai városokból többezres megmozdulásokról érkeztek jelentések. A Pravda a pozsonyi tüntetést a legnagyobb létszámúnak jellemezte 2018 óta, amikor Ján Kuciak újságíró meggyilkolását követően kezdődött tüntetéssorozat az országban, akkor is Robert Fico kormánya ellen.

A pozsonyi tüntetés résztvevői sajtóbeszámolók szerint elsődlegesen Robert Fico távozását követelték, bírálva a miniszterelnököt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott találkozójáért, amelynek során a két politikus Szlovákia gázellátásának lehetőségeiről és az ukrajnai helyzetről tárgyalt. A "Szlovákia Európa" nevet viselő megmozduláson szónokként civil szervezetek és pártok képviselői, illetve szlovákiai és csehországi színészek szólaltak fel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet