Gulyás Gergely szerint nem az a baj, hogy Bayer listázná a bírókat, hanem, hogy a bírók tüntetnek

És azzal is probléma van szerinte, hogy listázásról beszél a sajtó, miközben Bayer csak regisztrálná és megjegyezné a tüntető bírók nevét.

Tovább pörög a bírók listázásáról Bayer Zsolt listázná a tüntető bírókat, habár politikamentes lesz a tüntetésük 2025. February 05. 20:15 szóló ügy, ugyanis a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kapott egy kérdést ennek kapcsán, amire válaszolt is. „Aki egy tüntetésen részt vesz, annak a részvételről is be lehet számolni. Eddig úgy gondoltam, hogy ha én elmegyek egy tüntetésre, akkor azt meg lehet írni, hogy ott voltam. Most ezt elnevezni listázásnak, egy igen rosszízű dolog. Én ezt semmiképp sem nevezném listázásnak” – mondta Gulyás arra utalva, hogy Bayer Zsolt úgy fogalmazott: „Pontosan kell regisztrálni, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét (…)”.

Gulyás azt is hozzátette: „az én felszínes jogérzékem szerint azt, hogy egy bíró tüntessen, nehéz értelmeznem.” Azt is megjegyezte, hogy a szektorban zajlik egy változás, az átlagbér két év múlva majdnem 2,3 millió forintra emelkedik, igaz, a Magyar Bírói Egyesület (MABIE), a bírák és igazságügyi dolgozók érdekeit képviselő civil szervezet elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségéért szervez demonstrációt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet