Szerdán Budapestre érkezik Alice Weidel, a német szélsőséges jobboldali párt, az AfD társelnöke és kancellárjelöltje – derült ki Orbán Viktor hétfői közösségi médiás posztjából. Az viszont nem derült ki, hogy Alice Weidel egy Srí Lankáról származó nővel él élettársi kapcsolatban, és két örökbefogadott gyermekük van.
Ugyanakkor nyílt levelet írt Weidelnek a Labrisz Leszbikus Egyesület, melyben megemlítik, hogy "Ön nyíltan leszbikus, és bevándorló hátterű élettársával két gyereket nevelnek." A levélben egyébként felhívják a figyelmét arra is, hogy Magyarországon „a leszbikusok nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítő programokban, nem fogadhatnak örökbe gyerekeket, ha pedig már van gyerekük, csak az egyikőjük gyakorolhatja szülői jogait”.
Hozzáteszik azt is, hogy szerintük "Orbán és homofób elvtársai, politikai érdekeiket szem előtt tartva, bizonyára diszkréten elnézik majd Önnek, hogy Ön leszbikus. Orbán bizonyára nem mondja majd Önnek, hogy Ön alkalmatlan a gyereknevelésre és megrontja a gyerekeit. Ön pedig diszkréten nem gondol majd élettársára és két gyermekére, miközben a kamerákba mosolyog Orbánnal kézfogás közben."
Végül azt javasolták Weidelnek, hogy a budapesti látogatása után látogasson majd el a berlini világháborús emlékműhöz a Tiergartenben és „mesélje el a gyermekeinek, hogy a 2. világháborúban az olyan nőket is elvitték a nácik, mint az ő anyukáik”.