Már felkészültek a szerkesztőség bezárására is a Szabad Európánál

Elon Musk nemrég bejelentette, hogy megszüntetné a Szabad Európát és az Amerika Hangját.

A Szabad Európa budapesti szerkesztőségében már számolnak a portál bezárásának lehetőségével - írja az atv.hu, mely úgy tudja, hogy a munkatársak többsége biztosra veszi, hogy a szerkesztőség jelenlegi formájában nem működik tovább.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Januárban az amerikai vezetőség egy e-mailben közölte, hogy a februári fizetések biztosítottak, majd egy újabb üzenetben jelezték, hogy az amerikai költségvetés várhatóan március közepéig készül el, és ekkor dől el a Szabad Európa jövője.

Mindez ahhoz kapcsolódik, hogy Elon Musk bejelentette: megszüntetné a Szabad Európát és az Amerika Hangját.

Az amerikai milliárdos, aki a Kormányzati Hatékonysági Osztály (DOGE) vezetője, az X-en azt írta: „Igen, zárják be őket! Európa már szabad, kivéve a bürokráciát. Senki sem hallgatja őket. Csak radikális baloldaliak beszélgetnek egymással, miközben évente 1 milliárd dollárt égetnek el.”

A Szabad Európát az Egyesült Államok Kongresszusa finanszírozza, 23 irodával és több mint 1 400 szabadúszó riporterrel működik. Az Amerika Hangja egy washingtoni rádió- és televíziós szolgáltató, amelyet az amerikai kormány alapított, és 47 nyelven sugároz.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet