Akad olyan kormánytisztviselő, aki „fekete szigetelőszalaggal tekerte körbe a fekete cipőjét, hogy ne hagyja el a talpát”

A kormányhivatali dolgozók havi nettó bére 250 és 350 ezer forint között mozog, és 2022 óta nem emelték a fizetésüket. Sztrájkra készülnek.

A kormánytisztviselők sztrájkra készülnek az alacsony bérek és megélhetési gondok miatt. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) már januárban jelezte, hogy sok munkavállaló fizetése nem fedezi az alapvető szükségleteket, így az élelmiszereket, gyógyszereket vagy a rezsit. Egyes dolgozóknak már a cipővásárlás is gondot okoz, és van olyan munkatársuk is, aki már „fekete szigetelőszalaggal tekerte körbe a fekete cipőjét, hogy ne hagyja el a talpát” - olvasható az MKKSZ egyik Facebook-posztjában közzétett levélben.

A sztrájkot egyelőre a kormánytisztviselők körében szervezik, de az MKKSZ nyitott az önkormányzati dolgozók bevonására is. Az alacsony fizetések miatt jelentős létszámhiány alakult ki a kormányhivatalokban, ami hosszabb várakozási időket és romló ügyintézési körülményeket eredményez.

Az MKKSZ elnöke, Boros Péterné az Inforádióban elmondta, hogy a területi közigazgatásban dolgozók a legelégedetlenebbek. A nettó 250-350 ezer forintos fizetések mellett a dolgozók túlterheltek, sokan elhagyják a pályát. A szakszervezet szerint elengedhetetlen a béremelés, mivel 2022 óta nem volt fizetésemelés.

Az is kiderült, hogy az MKKSZ próbált tárgyalásokat kezdeményezni a kormánnyal, de eddig nem történt előrelépés. A szakszervezet szerint a fizetések megduplázására lenne szükség, különösen, hogy a kormány vezető politikusai is hangsúlyozták a bérek növelésének fontosságát.

A keresetnövelésből kimaradtak a kormányhivatali dolgozók, ezért sokan csatlakoznának a sztrájkhoz. Az MKKSZ minden jogi előírást betartva tervezi a munkabeszüntetést, és előzetesen felméri a lehetőségeket.

A kormány és a szakszervezetek között korábban született egy megállapodás a jogszerű sztrájkról, ennek keretében fogják szervezni a munkabeszüntetést. A pontos időpontot egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de ha nem lesz előrelépés, jelezni fogják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet