Meghalt Návai Anikó újságíró és műsorvezető

76 éves volt.

76 éves korában elhunyt Návai Anikó újságíró és műsorvezető - számolt be a Blikk. Návai Szegeden született 1948-ban, az ELTE-n végzett 1973-ban, majd a Magyar Rádiónál kezdte pályafutását. 1981-ben férjével az Egyesült Államokba költözött, ahol később egyetlen magyar tagként 23 éven át a Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Association tagja volt.

2012 és 2016 között vezette a „Szeretettel Hollywoodból” című műsort az MTVA-nál, később a TV2-nél és a Nők Lapjában is dolgozott. Számos világsztárral készített interjút pályafutása során.

2023 szeptemberében etikai vétség miatt kizárták a Golden Globe-díjátadó mögött álló szervezetből, miután egy hamisított interjú jelent meg Scarlett Johanssonnal. Návai elmondása szerint már régóta fontolgatta távozását a szervezet tulajdonosváltása miatt. A Golden Globe szervezete később közölte, hogy békésen váltak el egymástól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű