Ferenc pápa nincs túl a veszélyen, és még legalább egy hétig kórházi kezelésre szorul - mondta Sergio Alfieri orvosprofesszor a Gemelli klinikában tartott sajtótájékoztatón pénteken.
Az egyházfőt kísérő orvoscsapat vezetője hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa 88 éves és krónikus légzési betegségben szenved, ezért továbbra sincs túl a veszélyen.
"Nem áll már fenn életveszély, de továbbra is vírusos és bakteriális tüdőgyulladással kezeljük. A pápa beszélget velünk és dolgozik" - hangoztatta.
Ferenc pápa február 14-i kórházba vonulása óta ez volt az első alkalom, hogy a Gemelli klinika orvosai a sajtónak nyilatkoztak.
Az orvos elmondta, Ferenc pápa kérte, hogy részletesen tájékoztassák a sajtót, mivel semmilyen rá vonatkozó információt nem akar elhallgatni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!