A győri polgármester tiltakozik a Győr költségvetését módosító javaslat ellen.

Ismét egymásnak feszült a Fidesz-frakció és Pintér Bence.

A győri Fidesz-frakció a közgyűlésen költségvetési módosító javaslatot nyújtott be, amely ellen Pintér Bence polgármester tiltakozni kezdett. Pintér szerint a javaslatot hamis számadatokra alapozták és veszélyezteti a város pénzügyi stabilitását. A polgármester szerint az lehet a célja a Fidesz-frakciónak, hogy az önkormányzat ellenőrizhetetlen módon kezelje a közvagyont, miközben csökkentik a hivatali dolgozók létszámát, illetve elvonják a dolgozók fizetésemelését. Mivel a döntést a Fidesz-frakció a közgyűlés utolsó pontjára tette, Pintér Bence elnapolta a tárgyalást. A polgármester úgy látja, hogy a Fidesz-frakció így akarta elérni, hogy a győriek ne lássák döntést. Folytatás február 27-én, az alábbiakban pedig a azt a nyílt levelét közöljük amelyet az ügyben eljuttattak a szerkesztőségünkhöz:

Tisztelt Szerkesztőség!

Tiltakozásra szólította fel a győri polgárokat Pintér Bence, Győr Megyei Jogú Város polgármestere a helyi Fidesz-frakció költségvetési módosító javaslata ellen a város február 21-ei közgyűlésén, mivel állítása szerint az hamis számadatokra épül.

Pintér Bence f ebruár 27. 17:00-ra várja Győr polgárait a Városháza Dísztermébe, a közgyűlés ugyanis körülbelül ekkor fogja újra tárgyalni a költségvetést.

A polgármester így fogalmazott: “A polgármesteri hivatal szakértői által összeállított, valós számokon alapuló, felelős költségvetéssel szemben a Fidesz-frakció egy a reálisnál jóval nagyobb, hamis bevételi számokra alapozott költségvetési javaslatot terjesztett elő. Ezzel a város pénzgazdálkodását veszélyeztetik.”

Majd így folytatta: “A Fidesz költségvetése egy szándékosan elkalkulált költségvetés, ahol a valóságos számok helyett valótlan számokat írtak be, meghamisították a gazdasági realitásokat, így meghamisították a költségvetést. Ilyet utoljára Gyurcsány Ferenc csinált.”

Pintér Bence polgármester szerint Fekete Dávid fideszes frakcióvezető és Antal Imre pénzügyi bizottsági elnök “a hasukra ütöttek, majd 1,8 milliárd forintot beleírtak pluszban a költségvetésbe. 640 millió forinttal több iparűzési bevételt írnának a költségvetésbe a szakértők szerint is teljesen megalapozatlanul. Ezen felül felelőtlenül elherdálják a város tartalékait és felélik a Vízgazdálkodási Fejlesztési Alapot.”

A költségvetés bevételi oldalának nagymértékű növelése azonban nem ok nélküli a győri városvezető szerint: “A fideszes képviselők a trükkök százait azért vetik be, hogy tovább szórhassák a győriek pénzét ellenőrizetlenül, kontroll nélkül.”

A polgármester szerint ugyanis a fideszes javaslatok “egyik fele arról szól, hogy a konkrét, jól követhető és számonkérhető költségvetési tételeket mindenféle sötét zsákokba tömnének, és abból osztogatnának kényük kedvük szerint a bizottságokban. Ezt hívják ők programoknak, melyek részleteiről a mai napig nem tudunk semmit: ki, milyen feltételek mellett kaphat pénzt a sötét zsákokból. Ezeket az információkat a mai napig nem tették közzé, mégis milliárdokat különítenének el erre a győriek pénzéből: összesen több mint 2 és fél milliárd forintot.”

A Fidesz költségvetési javaslatában az is szerepel, hogy 15 főt ki kell rúgni a polgármesteri hivatalból és el kell vonni 300 millió forintot. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban a Fidesz-frakció politikusai korábban kétszer is megemelték a képviselők fizetését: visszamenőlegesen 375 százalékkal a közgyűlésben, majd a felügyelőbizottsági tagok díjazását is emelték, ahol szintén azok a fideszes politikusok ülnek, akik a közgyűlésben.

“Miután a Fidesz-frakció jól kitömte a politikusait; cinikus módon a takarékos gazdálkodást megjelölve okként, 15 főt kirúgna az önkormányzattól. Sőt, megpróbálják megakadályozni a hivatali dolgozók fizetésemelését is. Hiszen a hivatal költségvetéséből 300 millió forintot elvonnának a javaslatukkal. A megszorító költségvetési javaslatukkal azt fogják elérni, hogy 15 emberrel kevesebb dolgozzon a város ügyein. 15 emberrel kevesebb tudja a város ügyeit előremozdítani, a győriek problémáit megoldani.” – mondta Pintér Bence közgyűlési beszédében.

A város 2025. évi költségvetését tárgyaló közgyűlést eredetileg délután 17 órára hirdette meg a polgármester, a költségvetés tárgyalását pedig a - jogilag lehetséges legkorábbi - második napirendi pontra vette fel, mert így a város 2025. évi legfontosabb döntését a délutánig dolgozó győriek is személyesen követhették volna.

Ezt azonban a Fidesz-frakció nem szerette volna. “A nyilvánosság távoltartása érdekében a fideszes képviselők a hosszú napirend legutolsó pontjára tették át a 2025-ös költségvetés tárgyalását egy napirendi módosítóval. Úgy spekuláltak, hogy a délután 5-re érkező és az élő közvetítést figyelemmel kísérő győri polgárok nem várják meg az éjszakát. Én azonban nem hagyom, hogy a fideszes politikusok eltitkolhassák a győriek elől: mit terveznek és azt sem, hogy az éjszaka leple alatt nyomják át a költségvetési módosító javaslatukat. Az ülést ezért elnapoltam: a közgyűlés február 27-én, csütörtökön tárgyalja majd a város 2025. évi költségvetését.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet