Visszakapták karácsonyi ajándékaikat Magyar Péterék

Eddig egy raktárban álltak, de most állítólag kirakták volna őket az utcára.

A Magyar Péter-féle „Legyél a változás” alapítvány decemberben gyermekotthonoknak vitt adományokat, ám a gyerekek azóta sem kapták meg azokat. Az ajándékok január óta egy raktárban álltak, ahonnan kedden végül az alapítvány elszállította őket - számolt be a Telex. Fülöp Attila államtitkár és Magyar Péter egymást hibáztatják, mindketten azt állítják, hogy a másik fél nem volt hajlandó szerződést aláírni az adományozásról.

Fülöp Attila egy videóban „kutyakomédiának” nevezte az ügyet, mondván, hogy az ajándékokat végül elvitték, mert Magyarék nem írták alá a szerződést. Magyar Péter erre azzal reagált, hogy éppen a gyermekvédelem vezetője akadályozta az átadást, hiába próbálkoztak hónapokig. Szerinte Fülöpék az elmúlt hetekben azzal fenyegetőztek, hogy az utcára teszik az adományokat, ezért inkább elszállították azokat.

Az alapítvány önkéntesei december 20-án próbálták személyesen átadni az ajándékokat két gyermekotthonban, de elutasították őket, és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz irányították őket. Az óbudai gyermekotthonnál maga Fülöp Attila közölte, hogy a szerződés hibái miatt kerültek az ajándékok a gyermekvédelmi főigazgatósághoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet