Frissítve: Balhé Sopronban - Magyar Péter miatt rekesztették be a közgyűlést

Tagóvodák bezárásáról és óvodai csoportok átszervezéséről döntött a képviselő-testület. Közben szülők tüntettek a városháza előtt.

A következő tanévtől megszűnik a Bánfalvi Óvodához tartozó Gesztenyés Körúti Tagóvoda és a Trefort Téri Óvoda Dózsa György Utcai Tagóvodája. A Hermann Alice Óvodához tartozó Halász utcai B épület két csoportja betagozódik az A épület csoportjaiba. Eggyel csökken a csoportok száma a Brennbergbányai Tagóvodában, az Ady Endre Úti Tagóvodában és a Jereváni Kék Tagóvodában. Ez derült ki a hét elején, a döntést pedig a csütörtöki közgyűlés hozta meg.

Munkaidőben és esőben is sokan elmentek kifejezni tiltakozásukat.
Enyugat.hu
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Ám a szülők is beleszólást kértek a döntésbe. Miközben a városháza dísztermében az ellenzéki kérdésekre válaszoltak a kormánypárti városvezetők, a Fő téren 150-200 szülő demonstrált. "Ne zárják be!" - skandálták a hivatal ablakai alatt. Felolvasták az érintett óvodai csoportok gyermekeinek és dolgozóinak keresztnevét is, gyerekdalokat énekeltek és többen elmondták, milyen fontos gyermeküknek az óvónéni, a megszokott csoport, a játszótársak.

Véleményt nyilvánítottak.
Enyugat.hu

Borosné Bognár Petra, a tüntetés egyik szervezője és szónoka azt is elmondta, a Dózsa utcai óvodát négy éve több mint negyvenmillió forintból korszerűsítették, a múlt héten pedig új kazánokat szereltek be ugyancsak milliókért. Szakmaiatlannak nevezte a racionalizálást, különösen fájónak az óvónőképzés fellegvárában.

Borosné Bognár Petra az érintett gyerekek keresztneveit is felolvasta.
Enyugat.hu

Mindeközben a városháza emeleti dísztermében az ellenzéki képviselők kérdeztek: miért így, miért most, mi alapján? Hol vannak a műszaki adatok, amik a bezárásra ítélt óvodák rossz műszaki paramétereit alátámasztják? Mennyit spórol ezzel a város? Hány gyerek lesz egy csoportban a racionalizálás után?

Kérdéseikre csak részben kaptak választ. Csiszár Szabolcs alpolgármester megértéséről biztosította a szülőket, de azt is hozzátette: "kötelességünk a közpénzt őrizni". Megígérte, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a gyerekek együtt maradhassanak. "Ez itt most politikai hisztériakeltés" - fűzte hozzá. Farkas Ciprián polgármester is elmondta, hogy sajnálja a szülőket, de hangsúlyozta: Sopron egymilliárd forintot költött az elmúlt években az óvodáira. Most kevesebb a férőhelyet kérő gyerek. "Az a baj, hogy sokan politikai pecsenyét sütögetnek a soproni óvodások kárára" - tette hozzá.

A mondat főként a teremben megjelent Magyar Péternek szólt, aki már délelőtt is Sopronból jelentkezett be Magyar Péter szerint országos óvodabezárási hullám kezdődött February 27. 12:54 . A Tisza Párt vezetője erre a széksorok mögül kiabált vissza. Nehezen lehetett érteni, miután a két politikus egyszerre - és nem halkan - beszélt, de annyit ki lehetett venni, hogy Magyar Pétert főleg az érdekli, minek vagy kinek újították fel az épületeket, ha most óvodaként már nincs rájuk szükség. A hangos szócsata "eredménye" az lett, hogy berekesztették az ülést.

Több mint egy órája tart a szünet, közben a polgármester - vagy az ezzel megbízott munkatársa - a Facebookon üzent: "Felszólítjuk Brüsszel Pétert, hogy fejezze be az öncélú és hazug kampányolást a városban, szálljon le a soproni óvodásokról!"

Két és fél óra után...

A hosszú szünet után folytatta a közgyűlés. A tüntető szülők közül néhányan beültek az ülésre. Némán nézték végig, ahogy végül tizenegy igen szavazattal négy ellenzéki nem ellenében a javaslatot elfogadta a többség. A Dózsa György utcai és a Gesztenyés körúti óvoda megszűnik, több csoport pedig költözni fog.

A csalódott szülők a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalt énekelték, miközben távoztak a teremből.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet