Ahogy arról lapunk is beszámolt, február 11-én Sopronban járt az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János és a városvezetés Sopron gazdasági fejlesztésének kérdéseiről tárgyalt, és a miniszter egy több milliárd forintos fejlesztési csomagot ígért a városnak, ami meglehetősen sok elemből állt (Fertő tó, útfelújítások, GYSEV Cargo stb.).
A Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki mellékletében most megjelent az építési és közlekedési miniszter „9/2025. (II. 27.) ÉKM utasítása Sopron városát érintő fejlesztésekről” című utasítása, amely pontokba szedi és határidőkhöz köti a február 11-én bejelentett fejlesztéseket.
A tíz ígéret (kiadott feladat) meglehetősen különböző területekhez kötődik, abban viszont megegyeznek, hogy a határidő mindegyiknél a 2026-os parlamenti választások elé esik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!