Március közepétől két hét alatt egy lakókocsiban utazva és lakva járja be Magyarországot Gyurcsány Ferenc, hogy Nagykanizsától Záhonyig, a szlovák határtól a románig több mint száz települést látogasson meg. Naponta hat-nyolc helyszínen állnak meg, hogy megismerjék az emberek mindennapjait és történeteit - derült ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-bejegyzéséből.
Mint írja: "A közös haza számtalan történetből áll össze. Mások a hétköznapok az ország legkisebb településén, és nagyon más a dübörgő átmenő forgalomtól percenként felszakított kisvárosban, más a Homokhátság sivatagában, és más tucatnyi bányató szomszédságában."
Azt is hozzátette, hogy a kezdeményezés célja nem a szónoklatok tartása vagy politikai üzenetek ismételgetése, hanem hogy "meghallgassunk számtalan történetet azoktól is, akiknek a hangja nem hallatszik el a hatalmasokhoz." Mert Gyurcsány szerint a hangoskodó, tolakodó nagypolitika díszletei mögött a mindennapjaikat élő emberek és történeteik jelentik a hazát.
Végül megjegyezte, hogy "megmutatjuk azokat az embereket, akik nem a látható politika, hanem az élet főszereplői, és visszhangozzuk majd mi is az ő történeteiket."