A GYSEV 13 vonalat vesz át a MÁV-csoporttól júliustól

A vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is, ez fokozatosan történik majd.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése értelmében 2025. július 1-jétől 752 kilométer vasúti pálya a MÁV-csoporttól átkerül üzemeltetésre a GYSEV-hez, az intézkedés 13 vasútvonalat érint, a vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét, ezeket a közszolgáltatási feladatokat fokozatosan, több ütemben veszi majd át a zöld-sárga vasúttársaság - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A közleményben felidézték, hogy az új esztendő első napjaiban megfogalmazott 10 miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az - immár magyar irányítás alatt lévő - GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba.

Felidézték: Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tartott KözlekedésInfón jelentette be, hogy a GYSEV erőforrásai ezentúl nagyobb arányban kerülnek bevonásra a magyarországi vasúti közlekedésbe.

"Összeadjuk a két magyar irányítású vasúttársaság, MÁV és a GYSEV erőforrásait" - fogalmazott a 10 vállalás szövegében.

Ismertették, ennek megfelelően az idei nyári főszezontól kezdve a GYSEV jelentős többletfeladatokat kap: a vasúttársaság ebben az évben mintegy 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.

A két vasúttársaság vezető szakemberei az elmúlt hetekben véglegesítették az átadás-átvétellel érintett vasútvonalak pontos határait.

Ennek értelmében az alábbi szakaszok üzemeltetése kerül át a GYSEV-hez 2025. július 1-jétől: a 10-es vonal Győrszabadhegy-Celldömölk szakasza, a 11-es vonal Győrszabadhegy-Veszprém szakasza, a 13-as vonal Veszprémvarsány-Franciavágás szakasza, a 14-es vonal Pápa-Csorna szakasza, a 17-es vonal Zalaszentiván-Nagykanizsa szakasza, a 20-as vonal Porpác-Székesfehérvár szakasza (Székesfehérvár állomás már nem), a 23-as vonal Zalaegerszeg-Rédics szakasza, a 24-es vonal Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót szakasza, a 25-ös vonal Boba-Őriszentpéter-országhatár szakasza, a 26-os vonal Ukk-Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem), a 27-es vonal Hajmáskér-Csajág szakasza (Csajág állomás már nem),a 30-as vonal Murakeresztúr országhatár-Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem), a 60-as vonal Murakeresztúr-Gyékényes-országhatár szakasz - sorolták a közleménybe.

Hangsúlyozták, hogy a vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is. 2025. július 1-jétől egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között, a többi érintett szakasz esetében pedig fokozatosan, több ütemben veszi át a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat a GYSEV Zrt.

A vonalátadás-átvétel folyamatával járó további feladatokról folyamatosan egyeztetnek a MÁV-csoport és a GYSEV Zrt. szakemberei - tájékoztatott az ÉKM.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés