Eljárást akart indíttatani a Sümegi Szó nevű lap ellen a város polgármestere - írja a Magyar Narancs. Bár az egyik civil jelölt nem volt jelen, a javaslat mégsem ment át a testületen, mert az egyik fideszes képviselő, Meszlényi Dezső szembement a polgármesterrel és nemmel szavazott, így 4-4 lett az arány.
Végh László polgármester szerint a lap engedély nélkül használja a város nevét, pedig a Sümegi Szót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) már közel hat évvel ezelőtt, 2019. május 7-én nyilvántartásba vette, 2020-ban pedig megerősítette ezen döntését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!