Dobosok, lovasok, szigorú tekintetek és Nagy Ervin: megjelent a Tisza Párt március 15-re készített dala és klipje

A végén még a Lánchíd oroszlánja is beindul.

"A Kell egy jobb ország! megmutatja, hogy fővárosi és vidéki, fiatal és idős, nő és férfi, jobboldali és baloldali ugyanúgy a nemzethez tartoznak, és az egyik legfontosabb ünnepünkre együtt emlékezünk. A TISZA megteremti a nemzet egységét és egy békés, biztonságos, fejlődő és élhető országot építünk" - írta Magyar Péter a hétfőn este a Facebookon megosztott klip mellé, melyet még a múlt héten ígért be. A címe tehát Kell egy jobb ország! és az idei március 15-i ünnepség alkalmából készült.

A posztból az is kiderül, hogy a forgatás sok száz önkéntes, Tisza-sziget tag és munkatárs közreműködésével valósult meg, akik a szövegírásban és dalszerzésben is részt vettek. A dalt Nagy Ervin és egy erre az alkalomra alakult kórus énekli, a klipet Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke rendezte. És itt látható és hallható a remekmű:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet