A TB fizette Ruszin-Szendi zsírleszívását - a volt vezérkari főnök most fekvőtámasz-versenyre hívta a honvédelmi minisztert

Nem igazán tetszik neki, hogy személyes adatai nyilvánosságra kerültek.

A Bors értesülései szerint Ruszin-Szendi Romulusz „visszautasíthatatlan kéréssel” fordult még korábban a katonai orvosokhoz, hogy távolítsanak el róla nagy mennyiségű zsírt. A lap szerint a beavatkozás komoly vitát váltott ki az orvosok körében, mivel nem egészségügyi, hanem esztétikai célokat szolgált, így nem tartozott volna a közgyógyellátás körébe.

A cikk szerint a műtét után hivatalos állásfoglalás született, amely szerint a zsír akadályozta Ruszin-Szendi tábornokot katonai feladatai ellátásában, így az operáció költségeit a TB állta.

Ruszin-Szendi a Facebookon egy videóban reagált a vádakra, és azt mondta, hogy a cikk a honvédelmi miniszter lejárató kampányának része, amely során törvénytelenségeket és csúsztatásokat alkalmaznak.

A volt vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy a Honvédkórházban végzett kezelése csak rá és az orvosára tartozik, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy személyes adatai nyilvánosságra kerültek.

Ruszin-Szendi emlékeztetett arra, hogy ő vezette be a napi egy óra kötelező testnevelést, és rendszeresen futott a katonákkal. Felidézte, hogy egyszer Szalay-Bobrovniczky miniszter is csatlakozott hozzájuk, de alig kapott levegőt. Ha a miniszter úgy érzi, nincs megfelelő fizikai állapotban, szívesen várja egy futó- vagy fekvőtámasz-versenyre, de még inkább egy televíziós nyílt vitára a fontos ügyekről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet