A Nézőpont kutatásában 10 százalékponttal veri a Fidesz a Tiszát

Ráadásul a Tisza most már apad.

A Nézőpont Intézet e heti közvélemény-kutatása szerint, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat a Fidesz a listás szavazatok 45, a Tisza Párt 35 százalékát kapná meg. Úgy tűnik, a Tisza tetőzött és egy évvel a kezdetei után megindult apadása - írja kutatási összefoglalójában a Nézőpont.

A 2025-ös év eddig nehézségeket hozott a Tisza Párt számára. A szilveszteri „előrehozott választás” médiahekkje után sorozatos botrányok és viták gyengítették a pártot, így támogatottsága egy év után nem nőtt, hanem enyhén csökkent. Decemberben még 37, márciusban viszont már csak 35 százalék volt a legvalószínűbb listás eredménye, és nem sikerült közelebb kerülnie a kormánypártokhoz.

A Fidesz-KDNP tehát továbbra is stabilan vezeti a mezőnyt, jelenleg a választók 45 százalékának támogatását élvezné, ami megegyezik az EP-választási eredményével. Orbán Viktor évértékelője óta a kormányzati intézkedések – például a gyermekes anyák adókedvezménye, a 13. havi nyugdíj és a kábítószerellenes fellépés – uralják a közbeszédet, ami tovább erősíti a párt pozícióját - vélekedett az intézet.

Azt is megállapították, hogy a teljes felnőtt népesség körében a kormánypárt előnye még nagyobb, 12 százalékpont. Bár a Tisza Párt szavazói jelenleg aktívabbak (91 százalék), mint a Fidesz hívei (81 százalék), a kormányoldal még jelentős tartalékokkal rendelkezik, amelyeket a „véleménynyilvánító szavazás” kampánnyal próbálnak mozgósítani.

Kutatása szerint a Mi Hazánk erősödött az elmúlt hónapokban, jelenleg akár 9 százalékos eredményt is elérhetne. A kisebb ellenzéki pártok viszont nem jutnának be az Országgyűlésbe: a Demokratikus Koalíció 4 százalékon áll, és Gyurcsány Ferenc lakókocsis kampányában bízik, míg a Kétfarkú Kutyapárt (3 százalék) és a Momentum (1 százalék) messze van a parlamenti küszöbtől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet