Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő törvényt

Így az hatályba is lépett.

Megjelent a Magyar Közlönyben a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály, miután azt Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta, így az keddi, parlamenti elfogadása után már hatályba is lépett - írja a Telex.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

E szerint a jövőben tilos lesz olyan gyűlést tartani, amely a homoszexualitást népszerűsíti. A javaslat nem tesz különbséget a szervezők és a résztvevők között, így minden jelenlévő felelősségre vonható. A szervezőket és a résztvevőket akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik, valamint a rendőrség arcfelismerő szoftvert is bevethet, aminek lehetőségét egy 2015-ben megszavazott törvény teremtette meg, amelyet eredetileg a terrorizmus elleni harcra és nemzetközi bűnügyi együttműködésekre hivatkozva vezettek be - tette hozzá a lap.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a módosítás sérti a diszkrimináció tilalmát, a gyülekezési jogot és a személyes adatok védelmét is.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet