Bejelentette az új MÁV+ applikációt a MÁV: már lehet tesztelni

Az év végéig éri majd el a teljes funkcionalitást.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a MÁV-csoport januárban 10 vállalást tett közzé, a vállalások egyike az, hogy a több mint hatéves MÁV mobilalkalmazást fokozatosan új applikáció váltja fel, amely a MÁV+ nevet kapta - közölte a MÁV, mely szerdán bejelentette: a nagyközönség számára áprilistól elérhető a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, mely mától 1500 tesztelő számára válik letölthetővé az App Store-ban és a Google Playen.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mint kiderült, az új app a leggyakrabban használt funkciókkal indul, amely a – néhány hetente érkező frissítések során – az év végéig éri majd el a teljes funkcionalitást, amikor immár az utazás megtervezésétől a jegyek megvásárlásán és bemutatásán át az ügyfélszolgálati, tájékoztatási csatornákig minden funkciót hozzáférhetővé tesz a felhasználók számára. A teljes funkcionalitás eléréséig a régi MÁV app is elérhető marad.

Az appot a régi mobilalkalmazáshoz igényelt jelenlegi felhasználónévvel és jelszóval is lehet használni, így például a jegy.mav.hu oldalon megvásárolt díjtermékek az új MÁV+ appban is bemutathatók, de hamarosan gyors és kényelmes Facebook-, Apple-, illetve Google-fiókos bejelentkezésre is lehetősége lesz a felhasználóknak.

Többek között gyors, közvetlen vármegye- és országbérlet, illetve Magyarország24 és Vármegye24 napijegyvásárlással és bérletbemutatással indul a MÁV+. Egyszerűbb a helyjegyvásárlási folyamat is, mint a jelenlegiben, és nem kell bérletigazolványt sem használni, beállítani.

Az útvonaltervezéseket összevonják, azaz már nemcsak busszal vagy csak vonattal tervezhetjük meg az eljutásunkat, hanem ezek kombinációjával is. A közeljövőben ezen a téren fejlődik majd leggyorsabban az új applikáció - ígéri a MÁV.

MÁV

A fizetési lehetőségeket pedig a legtöbbek által használt digitális tárcákkal bővítik: a SimplePay-en keresztül a qvik, ApplePay és GooglePay fizetési módokat is elérhetővé teszik.

Az 1500 tesztelő egy része a „régi” MÁV-alkalmazás aktív felhasználói közül kerül ki, őket véletlenszerűen választotta ki és hívta tesztelésre a rendszer. A tesztelők másik csoportjába – a rendelkezésre álló helyek erejéig – ma még bárki jelentkezhet ezen a linken keresztül.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés