Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja egy számára megdöbbentő esetről számolt be Facebook-oldalán, amely a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történt vele és a 24.hu vette észre. A pap elmondása szerint nem maradt más választása, mint hogy megigya a nála lévő szenteltvizet.
Azt is hozzátette, hogy mindig magával viszi a szenteltvíztartóját, és a római reptereken eddig soha nem okozott problémát az ellenőrzés során, mivel ott tudják, hogy miről van szó. Ferihegyen azonban ez nem így történt.
„Mindig kiszedették, mindig cirkusz volt. Ezért ma már előre kivettem a kézipoggyászból, előre szóltam, hogy katolikus pap vagyok, ez egy szenteltvíztartó” – írta. A biztonsági személyzet egyik tagja ekkor a kollégájához kiáltott, hogy „van itt valami fémcső, majd nézd meg”.
„Ahogy az lenni szokott, a hátizsákom – annak ellenére, hogy kivettem a fém csövet – nem ment át a normál ellenőrzésen. Szólnak, hogy nyissam ki. Konkrétan mindent széttúrt a kollegina (annyira, hogy a hátizsákom cipzárja teljesen tönkrement és az egész tartalmát át kellett pakoljam egy másik táskába), kinyitotta a betegellátó felszerelést, nézett a kis stólára, mint tyúk a piros kukoricára. Majd miután 30 Túró Rudit, 10 Balaton szeletet, 10 Bódi Magdi-könyvet áttúrt megkérdezte, hogy ez a »fém cső« micsoda. Elmondtam, hogy ahogy előre jeleztem a kollégájának ez egy szenteltvíztartó” – idézte fel az esetet.
Ezt követően megkérdezték tőle, hogy van-e benne folyadék, amire természetesen igennel felelt. „Majd közli velem, hogy mivel nincsen rajta feltüntetve, hogy hány ml-es (szerintem így is látja mindenki, hogy micsoda hatalmas űrtartalma lehet), ezért 3 lehetőségem van: 1. kidobják, 2. kiöntik, 3. megiszom. Teljes döbbenet, de nyilván nem volt kérdés, hogy melyik verzió lesz. 34 év alatt mondjuk még nem ittam szenteltvizet… Egy elgondolkodtató történet 2025 Magyarországáról” – jegyezte meg.
Bejegyzése végén így fogalmazott: „állítólag ez egy keresztény ország, ahol a vallásszabadság, mint alapjog létezik. Napról napra halljuk, hogy milyen borzalmas keresztényüldözés van a világban. Én ma a saját országom repülőterén, magyar állampolgárként lettem megsértve a vallásszabadságomban. Ezt nem fogja leadni egyik híradó sem, de mindenki vonja le a következtetést…”