Fedettpályás atlétikai vb: Bronzérmes a magyar férfi 4x400 méteres váltó

A magyar váltó bronzérmet nyert vasárnap férfi 4x400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokság zárónapján.

Az Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Kovács Árpád, Molnár Attila összetételű négyes az Európa-bajnokságról néhány századdal lemaradt, a világbajnokság viszont kiváló lehetőséget kínált a "vigasztalódásra", különösen úgy, hogy csupán öt staféta nevezett, köztük Sri Lanka és a rendező Kína váltója, melyek megelőzése papíron nem jelenthetett gondot a magyaroknak.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A mezőny a toronymagas esélyes, az egyéni verseny első három helyezettjét - Christopher Baileyt, Brian Faustot és Jacory Pattersont - felvonultató amerikai, illetve a jamaicai csapattal egészült ki, akik mögött a négyes pályán rajtolt a magyar kvartett kezdőembere, az Európa-bajnokságon és Nancsingban is elődöntős Enyingi Patrik.

A gödöllői atléta az első kör végén a harmadik helyen vágott be, majd 400-nál szorosan az amerikaiak és a jamaicaiak mögött adta át a botot Wahlnak. A tatabányai sprinter az első körben kisebb hátrányba került, majd a második körben sem tudott igazán közelíteni a jamaicai és az amerikai futóra, ráadásul a kínaiak sprintere a végén ráfutott és a váltásból a hazaiak jöttek ki jobban, így Kovácsnak a negyedik helyről kellett megkezdenie a maga két körét. A botátadásnál történt kisebb késlekedés miatt az amerikai és a jamaicai harmadik ember gyorsan messzire került a kínai-magyar duótól, így ekkor egyértelművé vált, hogy a bronzérem lehet meg a magyar váltónak.

Kovács Árpád jól futott, az első kör végén előzési pozícióba került, de a kínai rivális keményen tartotta a helyét, a két futó összeért, de helycsere nem történt, s a harmadik váltásig nem is változott a helyzet. Az utolsó emberek között viszont óriási volt a különbség a magyar csapat javára, hiszen az egyéniben negyedik, Európa-bajnok Molnár kapta a botot és hiába sikerült ismét rosszul a váltás, az FTC klasszisa gyorsan megelőzte ellenfelét és egészen parádés iramban futva, magabiztosan vitte be a botot a bronzérmet jelentő harmadik helyen.

Molnár Attila 44.72 másodperccel a mezőny leggyorsabbjaként teljesítette a maga 400-át, a magyar váltó pedig 3:06.03 perc alatt a nyolc kört, ezzel hatalmas országos csúcsot futott, két és fél másodperccel megjavítva az eddigi, 2023-ban felállított rekordot (3:08.58 perc). Az aranyérmet az amerikai váltó szerezte meg fölényesen, 3:03.13 perces eredménnyel, Jamaica 3:05.05-tel lett második.

Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n, egyúttal 2020 óta az elsőt. Akkor a súlylökő Márton Anita az első magyar aranyat gyűjtötte be Birminghamben.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek