"Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat" – közölte Farkas Dezső Facebook-oldalán.
És azt is hozzátette, hogy új politikai közösség szervezését kezdi meg. Magyar Péter a bejegyzéshez fűzött hozzászólásban reagált Farkas távozására. Ebben azt írta: "Farkas Dezső nem a TISZA-ban uralkodó belső viszonyok miatt távozik a Párttól, hanem mert több érzékeny és a politikai közösségünk számára érzékeny és káros információt elhallgatott előlünk."
Magyar azt is hozzátette, hogy a távozás semmilyen fennakadást nem okoz a szervezetben, a Tisza Szigetek irányítását ideiglenesen Tóth Péter kampányfőnök veszi majd át.
A 24.hu az ügy kapcsán megjegyezte, hogy Farkas Dezső neve az elmúlt héten a kormányközeli sajtóban annak kapcsán bukkant fel, hogy a Magyar Nemzet szerint Farkas a feleségén keresztül a Fuzik-ügyben „az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós ügyében lehet érintett”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!