Több év börtönbüntetés kaphat a férfi, aki rátámadt a Tisza Párt önkénteseire

A férfi a kihallgatása során teljes körű beismerő vallomást tett.

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki hétfőn reggel ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben – értesült a 24.hu. A rendőrség garázdaság gyanújával indított eljárást az ügyben.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lapnak megerősítette, hogy büntetőeljárás van folyamatban, azonban a nyomozás részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást.

A lap információi szerint a hatóságok gyorsított eljárás keretében már holnap bíróság elé állítják a férfit. A Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, Gubala Ádám Miklós közölte: a gyanúsított ellen kétrendbeli, közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelnek vádat, és csütörtökön megkezdődik a bírósági tárgyalása. A férfi a kihallgatása során teljes körű beismerő vallomást tett. Az elkövetett bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A történtekről elsőként Magyar Péter számolt be hétfőn, valamint egy videót is közzétett az incidensről:

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet