Balhé van a rádiónál, ahol ma reggel Orbán ad "interjút"

A miniszterelnököt a teherportán keresztül vitték be az épületbe.

A Momentum tiltakozó akciót szervezett az MTVA Kunigunda utcai szerkesztőségéhez Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja kapcsán. A demonstrálók összekulcsolt kézzel leültek az épület bejáratához - számolt be a 24.hu.

A rendőrség megpróbálta eltávolítani a tüntetőket, majd igazoltatta a jelenlévőket.

Bedő Dávid, az ellenzéki párt parlamenti képviselője a helyszínen arról számolt be, hogy a miniszterelnököt a teherportán keresztül vitték be az épületbe. „Hazudozzon otthon a családjának” – kiáltotta az egyik demonstráló.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet