Attila 2023. március 28-án telefonon vásárolt egy heti D1-es autópálya-matricát, ám elgépelt egy számot a rendszámában. A betűket helyesen adta meg, de a 581 helyett véletlenül 851-et írt be. Ebből a hibából lett később 450 ezer forintos bírság. Nyugodtan autózott ugyanis a következő héten, miközben az útdíjellenőrzések jogosulatlan használóként azonosították. Pechére hatszor is felhajtott az autópályára, így hat büntetést kapott - számolt be az esetről cikkében a Telex.
Ha időben észrevette volna a hibát, mindössze 1470 forintos ügyintézési díjjal töröltethette volna a büntetéseket. Ugyanis a szabályok szerint a 0 és o, illetve az 1 és l betűk felcserélése nem jár pótdíjfizetési kötelezettséggel, egyéb elírás esetén pedig, ha azt 60 napon belül észreveszik, az említett alacsony összeg fizetendő. A javítás feltétele, hogy a hiba legfeljebb három karaktert érintsen, valamint igazolni kell a matricavásárlást és a forgalmit.
A fő gond az volt, hogy Attila nem kapott időben értesítést a bírságokról. Mivel az autó egy céges jármű volt, és a cég időközben székhelyet változtatott, de ezt Attila nem vezettette át a forgalmiban, a bírságokról szóló levelek a régi címre mentek. Végül 2024 júliusában, csaknem másfél évvel később értesült először a büntetésekről, amikor az új címre megérkezett egy felszólítás.
Attila azonnal reagált, ismertette a tévesen megadott rendszámot, és elküldte a cég székhelyváltozását igazoló dokumentumokat, ám a hivatal nem méltányolta a helyzetét, és változatlanul követelte a pótdíjakat, így azt végül kénytelen volt megfizetni.