Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdai Facebook-bejegyzésében aggodalmát fejezte ki a politikai közbeszédben elharapózó agresszív hangnem és a fizikai erőszak térnyerése miatt. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az utcákon, hanem az Országgyűlésben is megjelent az erőszak, ami Magyarországon korábban szokatlan jelenség volt. "Ezek az aggodalmak, valamint a szomszédos országokban zajló fejlemények egyaránt arra intenek mindannyiunkat, hogy nézzünk magunkba" – írta az elnök.
Sulyok szerint a közösségi platformok az elmúlt évtizedben "a párbeszédet megbénító buborékot" hoztak létre, mégis fontos felismerni, hogy "egy helyen élünk, egy a hazánk". Kiemelte, hogy a demokratikus viták elkerülhetetlenek, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezek milyen módon zajlanak. Rámutatott arra is, hogy a közhatalmat gyakorlók és a közvéleményt befolyásoló személyek különös felelősséggel tartoznak a közbeszéd színvonaláért.
A köztársasági elnök szerint azok, akik tisztelet nélkül beszélnek politikai ellenfeleikről, a média munkatársairól vagy bárkiről, akit ellenfélnek tartanak, az agresszió további fokozódását kockáztatják. "Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten – tartja a népi bölcsesség. De ez valójában az erőszak spirálja. Még nincs késő, most kellene megállni!" – figyelmeztetett.
"Ha a legfőbb közjogi méltóság, a köztársasági elnök kocsmai stílusban, ordenáré jelzőkkel illethető a közbeszédben, akkor hol húzódnak az erkölcsi megengedhetőség határai a rendőrrel, a polgármesterrel, az óvónővel, a bolti eladóval, a hatósági ügyintézővel, a füvet nyíró szomszéddal szemben?" – tette fel a kérdést.
Sulyok Tamás szerint elengedhetetlen, hogy a közbeszédben és a tettekben egyaránt visszatérjen a tisztelet és a méltóság. "Ugyanaz a szó, mondatfüzér, ami az offline világban olykor csak egy egyszerű fricska, a virtuális térben virtuális lincseléssé fajulhat" – figyelmeztetett a köztársasági elnök.