Nemény András: "Nekem egyszerűen nem az MSZP volt a prioritás"

Nemény szerint a kormány, illetve a hivatalok is nyitottabbak egy olyan városvezető felé, aki nem pártpolitikai alapon tárgyal. Magyar Péterrel pedig még nem találkozott.

Mint arról mi is beszámoltunk korábban Szombathelyen félig meghalt az „óellenzék”, a városvezetők kilépnek az anyapártjaikból 2025. April 02. 10:11 , a szombathelyi városvezetés nagy része, így Nemény András, Szombathely polgármestere hivatalosan is kilépett pártjából. Az ügy kapcsán a Népszava készített most interjút Neménnyel, aki többek között arról beszélt, hogy bár a bejelentés néhány nappal Magyar Péter szombathelyi gyűlése után történt, ez csupán véletlen egybeesés.

Mint kiderült, a kilépésről szóló döntést már korábban meghozta, és az adminisztratív folyamatot is hetekkel, hónapokkal ezelőtt elindították. Azt is elmondta, hogy sem most, sem korábban nem találkozott Magyar Péterrel.

A polgármester szerint az MSZP-ből való kilépés hátterében alapvetően személyes okok állnak.

„Nekem egyszerűen nem az MSZP volt a prioritás”

– fogalmazott. Már hónapokkal korábban levelet írt a pártvezetésnek, amelyben megköszönte az együttműködést, és jelezte: ha igény van rá, szakpolitikai kérdésekben továbbra is segít. A helyi MSZP-tagság tudott a döntésről, és támogatta is azt.

Arra a felvetésre, hogy mindez a „süllyedő hajó elhagyásának” tűnhet, Nemény úgy reagált: már régóta nem vett részt a pártpolitikában, és úgy érezte, „elég volt”. Hozzátette, hogy a szombathelyiek többsége azt sem tudta, hogy MSZP-tag. Mint mondta, a városi Fidesz jelenleg teljesen hiteltelenné vált, 2024-ben totális ellenzéki győzelmet arattak, még úgy is, hogy akkor még volt pártkötődés.

A jövőre vonatkozóan Nemény úgy vélekedett, hogy a függetlenség előny. Szerinte a kormány, illetve a hivatalok is nyitottabbak egy olyan városvezető felé, aki nem pártpolitikai alapon tárgyal. Ez nemcsak a város érdekét szolgálja, de gördülékenyebbé teheti az együttműködést a különböző szinteken.

A Tisza Párttal való későbbi együttműködés kapcsán úgy fogalmazott, hogy rajtuk múlik majd, "mi abban hiszünk, hogy a helyi ügyekről helyben kell dönteni, s az országos önkormányzati ügyekben is ugyanazt képviseljük majd, mint eddig, együttműködve más, független-ellenzéki vezetésű városokkal."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet